Kiemelt Szerbia 

A népirtó balkáni mészárost éltette Belgrád polgármestere

Ratko Mladić védte a szerb népet  – többek között ezeket a szavakat használta Aleksandar Šapić Belgrád haladó párti  polgármestere vasárnap. Šapić kijelentése óriási felháborodást váltott ki Bosznia-Hercegovinában.   – mondta Šapić, majd hozzátette, hogy esze ágában sincs „hágai kívánságokat teljesíteni“ és eltávolítani a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladićot éltető graffitiket. Šapić egyébként magyarellenes kijelentéseket is tett már, pár éve – miután „demokratából” ultranacionalistává vedlett át – a Happy TV Ćirilica c. műsorában a következőt mondta:  

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Vučić kimondta: Szerbia száz millió euróval többet költ fegyvergyártásra!

A minap megtartott GRUŽA 2022 nevű bemutató-taktikai gyakorlaton, melyet a belügyminisztérium szervezett, természetesen részt vett Aleksandar Vučić rezsimfő is, aki semmilyen nyilvános szereplésből nem maradhat ki. Az akcióban részt vett a kragujeváci rendőrség, a rohamrendőrség, illetve annak a búváralakulata és a belügyminisztérium helikopteregysége. Bemutatásra kerül a mesterlövészcsapatok munkája, a búvárok deszantos csónakos tevékenysége, illetve a helikopteres rohamcsapatok bevetése is. Tehát a cirkuszi mutatvány teljes volt… – jelentette be Vučić a gyakorlat után. Mint mondta, a hadseregnél és a rendfenntartó erőknél továbbra is hiány van egyes eszközökből. Oroszország azon bejelentésével kapcsolatban,…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Az elnök nyári bolondozásai

Aleksandar Vučić szerb elnök mindig hangoztatja a „szerénységét, mint az egyik fő erényét”. „Mert őt csak az ország fejlődése és a nép boldogulása érdekli.” Különösen allergiás azokra, akik a tengerparti nyaralás mellett döntenek. Többször utalt rá, ha már muszáj nyaralniuk, az emberek azt inkább Szerbiában tegyék: az itteni idegenforgalom és azáltal közvetve a hazai gazdaság fejlődéséhez járuljanak hozzá. Csakhogy Vučić ez esetben is bort iszik, vizet predikál. (luftika.rs nyomán)  

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Predrag Kon: 10 napon beül több mint 1000 ember fog kórházi kezelésre szorulni

Predrag Kon epidemiológus ma kijelentette, hogy ismét életbe kell léptetni a vörös riasztást a koronavírus járvány miatt, mert már 500 beteg fekszik a Covid-kórházakban, de a helyzet akkor lesz igazán kritikus, amikor a kórházban kezeltek száma meghaladja az ezret, ami szerinte tíz napon belül bekövetkezik.   – mondta Kon a Tanjugnak.

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Agyonvertek egy férfit egy tömegverekedés során Szerbiában

Tömegverekedés volt az éjjel Kragujevácon, több tucat férfi vascsövekkel verte egymást az utcán. Amint arról a ikragujevac.com helyi portál beszámolt, a verekedés  során egy férfi meghalt, több személy pedig megsérült. Egyelőre nem tudni, mi volt a nézeteltérés oka, nem hivatalos információk szerint kábítószer áll a leszámolás háttérben.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   192.RS (@192_rs) által megosztott bejegyzés (nova.rs, ikragujevac.com nyomán)

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Megpofozták Vučić kedvenc újságíróját Montenegróban

Milomir Marić, a Happy Televízió főszerkesztője kapott néhány nyaklevest Budván. A sovinizmusáról, a gyűlöletszításáról és a gerinctelenségéről elhíresült sajtómunkást Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Marić gyakran olyan vendégeket hívott meg a Happy stúdiójába, akik a horvátokon, bosnyákokon, albánokon és olykor magyarokon kívül a montenegrói népet és államot is ocsmány módon sértegették. Kérdés, hogy az a pár maflás mennyire viselte meg Marićot, de arra mindenképpen számíthat, hogy majd Vučić kellőképpen megvigasztalja. (Alapinformáció: direktno.rs; a képen: Milomir Marić – korábbi fotó)

Tovább
Kiemelt Szerbia 

7 dinárral lesz olcsóbb a benzin ma 15 órától

A leköszönő kereskedelmi minisztérium közzétette az üzemanyag új egyhetes rögzített árait, ami a mai naptól, 15 órától  július 29-éig marad érvényben. Ennek alapján az eurodízel literje 215 dinárba, az Euro Premium BMB 95 benzin literje pedig 192 dinárba kerül majd Szerbiában és Délvidéken. Az elmúlt héten az eurodízel literje 218 dinárba, míg az Euro Premium BMB 95 benzin literje 199 dinárba került.  (telegraf.rs nyomán)

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Krimi a javából: Egy igazi szerb, egy álszerb és két olasz követte el a legnagyobb rablást Anglia történetében

Tegnap este a BBC brit televíziós csatorna bemutatta az Anglia történetének legnagyobb rablásáról szóló dokumentumfilmet. Az említett bűncselekménynek szerb szereplője is akadt. És pont ő buktatta le a rablást elkövető bandát. 2019 decemberében négy férfi betört Tamara Ecclestone ismert brit modell (Bernie Eccleston, a Forma 1 egykori vezetője lányának) luxusvillájába, akinek a házából pénzt és ékszereket vittek el. A biztonsági kamerák rögzítették a rablást. A felvételből kiderült, hogy az elkövetők taxival érkeztek a helyszínre. Végül sikerült megtalálni az őket szállító taxist, aki elmondta, hogy a londoni Hilton előtt szálltak be…

Tovább