Kiemelt Szerbia 

Elkaptak egy szerb maffiózót, aki tagja volt Kolumbia legveszélyesebb drogkartelljének

A horvát rendőrség Zágrábban őrizetbe vette a „Saša“ becenéven ismert  Radivoje Vučkovićot abban az összehangolt nemzetközi rendőrségi akcióban, amely a legnagyobb és a legismertebb kolumbiai félkatonai drogkartell, az Urabeños, más néven az AGC (Kolumbiai Gaitanista Önvédelmi Erők – Autodefensas Gaitanistas de Colombia) vagy a Clan del Golfo ellen irányult – írja a Blic napilap. A szerb alvilági figura már régóta ismert a rendőrök előtt, igen vastag bűnügyi dossziéval rendelkeznek, bűnlajstroma igencsak hosszú, 2010-ben héttagú bűnbandájával együtt  elrabolta  egy belgrádi üzletember  fiát, akit Karlóca környékén tartották fogva egy borpincében, és 150…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A szerb rendőrség ismét bebizonyította, hogy tehetetlen: Az év eleje óta több mint 1200 bombariadó volt országszerte, de a belügyesek csak felületes (és alighanem hamis) információkat közölnek

A szerb belügyi szervek közölték, hogy január elseje óta pontosan 1243 alkalommal ellenőrizték az eddig minden alkalommal hamisnak bizonyult bombariasztásokat. Hozzátették, hogy ezeket a vizsgálatokat a többi illetékes szervvel együttműködve tették, a szerbiai elkövetőket pedig minden esetben felfedték, és eljárás alá helyezték. Ami valószínűleg nem igaz. Eddig egyetlen fiatal „vádlottról” közöltek nyilvános híreket is, de ez sem bizonyított. Végezetül azt is közölték, hogy felvették a kapcsolatot az Eurpollal és az Interpollal, illetve Magyarországgal is együttműködnek. Ha ez így igaz is, eredmények nem születtek, a fenyegető e-mailek továbbra is folyamatosan érkeznek.…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A belgrádi Fellebbviteli Bíróságra is bombariadó érkezett, de az azt tartalmazó e-mailt órákig meg sem nyitották!

Miodrag Majić, az említett bíróság bírája még kedden közölte Twitteren, hogy a reggeli órákban kapták a fenyegetést elektronikus postán, de azt egészen a délutáni órákig senki sem nyitotta meg. Mint mondta, – a polgárok tévednek, amikor abban a hitben élnek, hogy a bíróság csak az ő ügyeikben késlekednek, ebből a szempontból az intézmény teljesen elfogulatlan. Emellett szerdán számos belgrádi általános és középiskola is kapott hasonló fenyegető e-mailt. Holott a média és a rendőrség állítása szerint az elkövetőt elkapták egy délvidéki gyermek személyében még korábban. Vagy nem. (direktno.rs nyomán)

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Románia és Csehország is jóval olcsóbb áron jut orosz gázhoz, mint Szerbia

Aleksandar Vučić szerb elnök a közelmúltban „baráti” árban  állapodott meg a földgázt illetően Vlagyimir Putyin orosz államfővel, más európai országokhoz viszonyítva jóval alacsonyabb árban. A Nova.rs portál cikke szerint a szakértők ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy vannak országok, amelyek kevesebbet fizetnek az orosz földgázért, mint Szerbia, és Vučić és Putyin megállapodása pedig nem garantálja azt, hogy a polgárok kevesebbet fognak fizetni , sőt, idő kérdése, hogy mikor fog megdrágulni a szerbiai háztartások számára a gáz.   – mondta a szerb elnök, aki pár nappal később annyi „szivárogtatást” megengedett magának, hogy…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

VIDEÓ: Négy rendőrt megvert egy tangát viselő szerb férfi Máltán

Négy hónapos nyomozás  után Máltán elfogták Nikola „V.” (33) szerb állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy  februárban részt vett egy verekedésben, amelyben egy 29 éves  férfi súlyosan megsérült. A férfi ellen Szerbia is körözést adott ki robbanószerek előállítása és árusítása miatt. A tangát viselő szerb férfi  ellenszegült letartóztatásakor, s hét  rendőr alig tudta leteperni. A történtek során négy rendőr számos kisebb sérülést szenvedett. A közösségi oldalakon virálissá vált a szerb férfi  elfogásáról készült videofelvétel.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Lovin Malta (@lovinmalta) által megosztott bejegyzés (srbijadanas.com , blic.rs nyomán)

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Mennyit költöttek a haladók a választási kampányra?

Aleksandar Vučić 5.9 millió eurót költött az elnökválasztási kampányára, amit természetesen az adófizető polgárok zsebéből lopkodott össze a haladó rezsim. A korrupcióellenes ellenes ügynökség jelentéséből – amelyhez a Danas című napilap is hozzájutott – kiderült, hogy A köztelevízió (RTS) 662 ezerrel járult hozzá a diktátor győzelméhez, míg a Prva a harmadik helyezett, 651 ezer euróval. Ezek mellett a Happy televízió 205, a B92 154, míg a Studio B 99.6 ezer eurónnyi összeggel segítette Aleksandar Vučić és pártja hatalomrajutását. Az Adria Media Group, amely a Kurir című napilap tulajdonosa „mindössze” 92…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

„Szörnyű állapotban vannak a folyók Szerbiában, 💩-ban úsztam“

Elkeseredésének adott hangot Andreas Fath német kémikus, gyakorlott extrémúszó a szerbiai és délvidéki folyók állapota miatt. Ahogy a DélHír is megírta, a „schwimmende Professor” (úszó professzor) becenéven ismert Andreas Fath, a német Furtwangen Egyetem kémiaprofesszora április 19-én közel 3000 kilométer hosszú úszásra indult a Duna teljes hosszán, hogy a mikroműanyagok mennyiségét feltérképezze. Fath a Duna fekete-erdei forrásától egészen Belgrádig úszott, ahol végül feladta a folyóban hemzsegő ürülék miatt.   – nyilatkozta Fath  a Nova.rs portálnak.

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Aleksandar Vučić az országban uralkodó helyzetről: „Gyakorlatilag Szerbia is rendkívüli állapotot vezetett be”

A szerbai köztelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az állam vezetősége napi szinten küzd az ellen, hogy ezt a polgárok minél kevésbé érezzék. A gond ott kezdődik, hogy a krízist ő maga kreálja, visszaélve a világpolitikai helyzettel. Felhívta a figyelmet arra, hogy a régióban Szerbia árusítja a legolcsóbb kristálycukrot, olajat, benzint. Ha ez valóban így van, akkor feltevődik a kérdés: miért adja el külföldre? Arra is kitért, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel gázszerződési egyezményt ír alá a napokban. Mint mondta, a legnagyobb probléma a gázolaj körül van, mert december elsején lejár a…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Ha már nem jöhetett el Szerbiába, Lavrov inkább meghívja Vučićot Moszkvába

A Kreml „ellenséges akciónak” minősítette három kelet-európai ország lépését, amellyel megakadályozták, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szerbiába repüljön. A három ország nyilvánvalóan nem számított arra, hogy azonnal megérkezik Putyin büntető figyelmeztetése. Mint tudjuk, Lavrov hétfőn Belgrádban beszélt volna Aleksandar Vučić szerb elnökkel, de kénytelen volt lemondani a látogatását, miután a Szerbia környéki országok – Bulgária, Észak-Macedónia és Montenegró – lezárták légterüket a repülőgépe előtt. „Ha az orosz külügyminiszter szerbiai látogatását nyugaton egyetemes méretű fenyegetésnek tekintik, akkor nyugaton a dolgok egyértelműen nagyon rosszak” – mondta Lavrov. A három kelet-európai ország most…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Megszüntették a „szerb maffia nimfájának“ házi őrizetét

A belgrádi különleges bíróság megszüntette Dijana Hrkalović házi őrizetét és a nyomkövető eszköz alkalmazását, azzal a feltétellel, hogy nem hagyhatja el Szerbia területét. A házi őrizet feloldását Hrkalović védője és párttársa, a „Bölény Gyuka“ becenéven ismert  Vladimir Đukanović haladó káder kérte. A szerb belügyminisztérium volt államtitkárát „személyes befolyással való visszaéléssel” vádolják. A média egy része szerint főleg a politikai hatalom és az alvilág szövevényes kapcsolatainak elmélyítésében jeleskedett. „Rázós ügyek” sokasága kötődik a nevéhez. A hírhedt Belivuk-klán „fedezésétől”, a maffiás leszámolások megszervezésén keresztül egészen Aleksandar Vučić szerb elnök lehallgatásáig – sok…

Tovább