Fizikailag bántalmazták és ürüléknek nevezték dolgozóikat a Szerbiában működő olasz textilgyár főnökei?
Tiltakozó megmozdulást tartottak a Loznicában működő olasz Valy textilgyár elbocsátott dolgozói. A demonstrációra, amely sajnos aligha fog látványos eredményt hozni, a gyárépület előtt került sor. A zömében nőket alkalmazó „beruházó” az elbocsátott munkavállalók elmondása szerint kizsákmányolta és súlyos megaláztatásnak tette ki őket. Olykor fizikai bántalmazás is előfordult a gyár falai között, a szóbeli tortúra pedig mindennapos jelenségnek számított. Mindent eltűrtek, mert kellett nekik a munka, de hiába: mégis felmondást kaptak. Mintegy 150 dolgozó került az utcára, szinte kizárólag többgyermekes anyák. Pedig az állam (értsd: Vučićék) ezt a céget is külön…
Tovább