Kiemelt Szerbia 

Káoszba fulladt az új szerb járványügyi korlátozás

Szerbia kormányának döntése értelmében szombaton 22 órától országszerte életbe lépett a beltéri vendéglátóhelyeken kötelező oltási igazolás. Ha valaki étteremben, kávézóban, klubban vagy más vendéglátóipari létesítményben szeretne tartózkodni, szüksége van egy dokumentumra, amely igazolja, hogy a személy oltott, átesett a fertőzésen. A Blic újságírói felkeresték a vendéglátóhelyeket, hogy ellenőrizzék, betartják-e az új intézkedéseket. Belgrádban általános a zűrzavar, tele vannak a kávézók üvegezett teraszai, és míg van, aki rohan az oltásért és a vele járó igazolásért, addig mások azt állítják, hogy ilyenkor nincs is rá szükség. Vannak, akik annak ellenére próbálnak belépni…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A válságstáb szigorítana: „A Covid-igazolványokat még legalább két esetben kell alkalmazni!”

Branislav Tiodorović, a válságstáb tagja kijelentette, hogy a jövő héten tárgyalni fognak az intézkedések szigorításáról, egyebek között a vendéglátóipari egységekben – de máshol is – meghosszabbítanák a Covid-igazolványok kötelező felmutatásának időtartamát. Ezenkívül Tiodorović ötlete szerint az igazolványok alkalmazását még két esetben be kell vezetni: a bevásárlóközpontokban (!), és nagyobb gyülekezetek szervezésekor. Szavai szerint leginkább a fiatalok körében terjed a vírus, de az elhunytak többsége idősebb, egyéb krónikus betegségben szenvedő polgár. – mosta kezeit a válságstáb tagja, amelynek eddig még egyetlen épeszű javaslata sem volt. (Blic nyomán)

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A haladók bezártak egy vendéglátóhelyet, mert ott járt Dragan Đilas?

Az ellenzéki Szabadság és Igazság Pártja vezetője egy pénteki gyűlés után munkatársaival betért egy italra a kávézó kerthelyiségébe. Már másnap reggel ugyanott megjelent az adófelügyelőség is. A néhány órán keresztül tartó ellenőrzés után a felügyelők döntöttek: 15 napra bezárták az objektumot. Az egyik tulaj – aki az ellenőrzés idején éppen ebédelt valahol máshol – kijelentette, hogy a felügyelők döntésének egyetlen oka Đilas látogatása lehetett, más okuk nem volt arra, hogy megtiltsák a lokál működését. U uzicki kafic u kom smo juce sedeli jutros je poslata inspekcija.Zatvoren je na 15 dana.…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

„Ha elmondok mindent, amit tudok, sokan börtönbe kerülnek”

Dijana Hrkalović, a szerb belügyminisztérium volt államtitkára, akit számos súlyos bűncselekménnyel vádolnak, egyebek között gyilkosság megszervezésével is, rosszul fogadta azt a hírt, hogy meghoszabbították a vizsgálati fogságát. A maffia „istennőjeként” vagy „nimfájaként” is emlegetett nő, az alternatív médiumok jelentős része szerint a szerb állam és az alvilág közötti szoros kapcsolatok markáns szimbóluma. Ugyanakkor nem mennek ritkaságszámba azok a vélemények sem, hogy Hrkalovićot „bizonyítékok hiányában” három hónapon belül akár szabadlábra is helyezhetik. A jelek szerint ő mindenképpern arra számított, hogy gyorsan kiengedik az előzetesből. Mivel ez nem történt meg, A következő…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Vučić átjátszotta az izraelieknek az IKL gyáróriást? A volt dolgozók tüntetnek az elnökség épülete előtt (+ videó)

Az IKL csapágyakat gyártó üzem rendkívül homályos ügyletek, mesterkedések tárgyát képezte az elmúlt évtizedekben. A belgrádi vállalat (rabló)privatizációjának egyik illusztris alakja volt egyebek között Darko Šarić drogbáró is, de az utána érkező „elemek” sem tették boldoggá a szóban forgó cég dolgozóit. A bíróság ugyan jogerős döntést hozott az adásvételi szerződés érvénytelenítéséről, valamint arról, hogy a vállalat tulajdonát a volt dolgozóknak kell visszajuttatni. A tönkretett, „széttrancsírozott” IKL 2,5 ezer dolgozót számlált, a cég vagyonának becsült értéke pedig meghaladja a 200 millió eurót. A gyáróriás volt dolgozói és részvényesei Aleksandar Vučić szerb…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Szombat este 22 órától kötelező a Covid-engedély – milyen büntetésre számíthat az, aki nem tartja be a szabályokat?

Szombaton este kezdik meg a felügyelőségek a vendéglátóipari egységek ellenőrzését. A hírek szerin hétfőig csak tanácsadással szolgálnak a „szófogadatlanoknak”, de hétfőtől már büntetnek is. Az ellenőrzést az ún. Covid-ügyeletesek, illetve az objektumért felelős személyek végzik, az engedély mellett a személyi igazolványt is fel kell mutatni. Ha a felügyelőség egy vendélátóipari egységben olyan személyre akad, aki ezek hiányában van jelen, 30-tól 300 ezer dináros büntetést szabhat ki, ezt pedig a jogi személyek számlájára írják. Konkrétabban, Olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy itt nem állnak meg a szigorításokkal, az engedélyeket más intézményekre…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Felvett két vakcinát, majd elbocsájtották a kórházból, mint nem beoltottat – meghalt

Egy batajnicai (Belgrád) idós ember, aki hivatalosan koronavírusban halt meg, felvette a Sinopharm mindkét adagját, de az elbocsájtó listára mégis azt írták, hogy beoltatlan. A dokumentumokban, amelyeket a srbin.info olvasója továbított a lapnak, az olvasható, hogy a 74 éves B.P. február 15-én vette fel a második vakcinát, de valaki a kórházban ezt figyelmen kívül hagyta és nem beoltottként vezette be az időközben elhunytat. Feltevődik a kérdés, A srbin.info portálnak beszámoló olvasó napok óta igyekszik információhoz jutni a kórháztól, követeli, hogy derítsék ki, kinek a hibája, vagy szándékos manipulációja folytán került…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

2022. április 3-án választások Szerbiában

Ma is összeültek a hatalmi koalíciót alkotó pártok azokkal az ellenzékiekkel, akik elutasítják az Európai Parlament által felkínált közvetítő szerepet. A mai pártközi ülésen a pártok képviselői megállapodtak, hogy április 3-án tartják a szerbiai választásokat. A mai pártközi dialógusban részt vevő pártok abban állapodtak meg, hogy a parlamenti és a belgrádi helyhatósági választásokat február 15 -én, az elnökválasztást pedig március 3-án írják ki. A megbeszélés a szerb képviselőház kistermében zajlik, az összejövetelen Aleksandar Vučić is részt vesz.

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A gyilkos is ott volt az általa kiirtott család temetésén (+VIDEÓ)

Vallomást tett az aleksinaci Đokić család meggyilkolásával gyanúsított Goran Džonić.  A rendőrség a gyilkossággal gyanúsított férfi mellett további két személyt őrizetbe vett a mai nap folyamán, akiket   Džonić bűntársként nevezett meg a kihallgatásán  – írja a novosti.rs. Nem megerősített információk szerint Džonić több tízezer eurót zsákmányolt Đokićék autójából a gyilkosság során, az ellopott pénz egy részét, mintegy 10 ezer eurót adósságának törlesztésre fordította. Goran Džonić lakásán tartott házkutatás során 43 ezer eurón kívül előkerült  a gyilkosságnál használt fegyver is. Az ügynek egyébként van néhány pikantériája is. Nevezetesen az, hogy a…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

SPS színeiben indult képviselőjelölt a szerbiai családirtás fő gyanúsítottja

Goran Džonić, az egész Szerbiát megrázó aleksinaci családirtás fő gyanúsítottja tavaly a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) – Egységes Szerbia (JS) listáján indult a tavalyi aleksinaci önkormányzati választáson – írja a blic.rs. A végzettségét tekintve közlekedési mérnök Goran Džonić 17. sorszám alatt szerepelt, lakóhelyeként Moravac falu lett megjelölve. Ahogy a DélHír is megírta, a hatóságok tegnap előállította az aleksinaci Đokić család  (Goran Đokić 57 éves, Gordana, 56 és Lidija, 25)  gyilkosát. Mint kiderült, Goran Đokić unokatestvére, Goran Džonić gyilkolta meg a családot, a házkutatás során a rendőrök megtalálták a meggyilkolt család…

Tovább