Kiemelt Szerbia 

Kétszázötvenezer euróba fog kerülni a tűzijáték a Belgrád a vízen „Tornyának” megnyitóján

Mint emlékezhetünk, az egyik legbotrányosabb szerbiai projektum építése bűnözők „bevetésével” kezdődött, amikor álarcosok tisztították meg a Belgrád a vízen komplexum létrehozásához szükséges földterületet. A szerb haladók elnöke száz hektárnyi területet ajándékozott kétes múltú és jelenű, ún. arab befektetőknek. Az arabok és a szerb állam közös vállalatába (amelyben Szerbia mindössze 32 százalékos résztulajdonos) eddig 43,5 millió eurót fektettek be, az utolsó befizetés pedig még 2016-ban történt! Azóta négy épület készült el, illetve még hat vár kiépítésre. Közben csak a múlt év folyamán 17,8 millió eurós a balkáni ország vesztesége a hivatalos…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Szerbiában két és fél napig kell dolgozni ahhoz, hogy feltankolhassuk autónkat

Ahhoz, hogy egy szerbiai átlagpolgár 50 liter üzemanyagot tudjon tankolni járművébe, 20 órát, azaz két és fél munkanapot kell dolgoznia. Ezt az adat a hivatolos átlagfizetés alapján számítandó. Az üzemanyag pedig folyamatosan drágul. Szlovéniában ugyanehhez elég egy nap, míg egy német állampolgár 6 és fél óra alatt keresi meg az erre szánt pénzt. Ebből is látható, hogy a globális áremelkedéstől függetlenül meglehetősen nagy a különbség az egyes országokban, figyelembe a béreket is. Hasonló a helyzet Montenegróban és Észak-Macedóniában is, míg Horvátországban, ahol ugyan a legdrágább az üzemenyag az egykori Jugoszlávia…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

„El vagyunk kényeztetve, mert hozzászoktunk az áramhoz” (+ videó)

A Happy TV reggeli műsorában elhangzott egy olyan mondat, amely nem fog egyhamar feledésbe merülni. Katarina Korša műsorvezetőnő, aki nem dicsekedhet kimagasló szellemi képességekkel, ezúttal megmutatta, hogy igencsak „sajátos szociális érzékenységgel rendelkezik”. Megállapította: Szerbia fejlődéséről tanúskodik az a tény, hogy a boltok polcain van áru. Ugyanakkor hozzáfűzte: A kimondottak abszurditásat fokozta az, hogy a műsor vendége Szerbia egyik leggazdagabb és leghaszontalanabb politikusa, Dušan Bajatović, a Gázművek igazgatója volt, akinek a havi bevétele maghaladja a 30 ezer eurót. Csak ha ő nincs elkényeztetve… Размазили смо се! "Навикли смо да имамо струју."…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

„Fehér köpenyes szörnyeteg”: Kigúnyolta, megalázta a fekvő beteget, mert nem oltatta be magát (+ videó)

Ha másra nem is, de arra biztosan jó a covid-krízis, hogy egyértelművé váljon, ki az ember, és ki az, akiből az erkölcs és a humanitás leghalványabb szikrája is hiányzik. Dr. Tanja Adžić Vukičević, a nagy felhajtás mellett megnyitott batajnicai covid-kórház arrogáns igazgatónője, aki egyébként Aleksandar Vučić szerb elnök nagy kedvence, az elmúlt csaknem két „covidos év” egyik legbotrányosabb gesztusával hívta fel magára a figyelmet. A doktornő furcsamód egy ellenzékinek tartott televízió kameráinak kíséretében Előzőleg rá is kacsintott az operatőrre, aki abból már tudhatta, hogy valamilyen „jópofaság” következik a „tréfás fehér…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Ma is tüntettek a védettségi igazolás használata ellen Belgrádban

Ma este is több százan gyűltek össze a szerb parlament épülete előtt, hogy ismételten kifejezzék elégedetlenségüket a védettségi igazolványok bevezetésével kapcsolatban. Ez volt a második napja, hogy a védettségi igazolás használatát szabadságjogi okokból ellenzőkön kívül oltásellenesek, vírustagadók és nagyszerb nacionalisták is utcára vonultak. Az este polgárok egy csoportja Nišben is tüntetést tartott.

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A férfi unokatestvére irtotta ki a szerbiai családot

Ahogy korábban megírtuk, az aleksinaci Đokić családot (Goran Đokić 57 éves, Gordana, 56 és Lidija, 25) előre megfontolt módon meggyilkolták szeptember 26-án, a kegyetlen családirtás az egész Szerbiát mélyen megrázta. A széleskörű nyomozásnak köszönhetően a rendőrség  ma beazonosította és őrizetbe vette  az elkövetőt. Mint kiderült, Goran Đokić unokatestvére, Goran Džonić gyilkolta meg a családot, a házkutatás során a rendőrök megtalálták a meggyilkolt család tulajdonát képező pénzt, valamint más értékes tárgyakat. A gyanúsított ellen 48 órás előzetes letartóztatást rendeltek el. Az 59 éves Goran Džonić tűzoltóként dolgozott a Belügyminisztériumban (blic.rs nyomán)

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Johnny Depp rámozdult Brnabić nőjére?

A „munkaügyben” Szerbiába látogató, a Vučić által kitüntetett és sajnos a haladókkal haverkodó Johnny Depp hollywoodi színész egyes alternatív médiumok és közösségi oldalak szerint rámozdult Ana Brnabić kormányfő élettársára, Milicára. A szőke nőkért bolonduló színesz állítólag rendesen csapta a szelet a helyes „leszbikának”. Nem lehet tudni, a flörtön kívül esetleg más is történt-e. Az említett mendemondával kapcsolatban több tréfa és fotómontázs született a közösségi hálón. A mellékelt montázson Depp a nevével kapcsolatos amolyan szójátékként kvázi azt üzente a szőkeségnek, hogy „Nevezz Mélynek, bébi” (deep = mély). (twitter.com nyomán)

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Mennyit keresett Szerbia leggazdagabb lakosa? Miért nem hozzák nyilvánosságra a nevét?

A 2020-as év (hivatalosan) leggazdagabb szerbiai polgára nem kevesebb mint 11 millió eurót (illetve annak megfelelő dinárösszeget) „vitt haza”. Ez azt jelenti, hogy a havi jövedelme mintegy 914 ezer eurót tett ki. Ez derült ki a szerbiai adóhivatal minap közzétett adataiból. Az elmúlt évben még 30 290 szerbiai polgár keresett több mint 2 987 424 dinárt. Érdekes, hogy egy jogász is található köztük, akinek a neve szintén rejtély maradt. (021.rs nyomán)

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A védettségi igazolvány ellen tüntetnek Belgrádban – Élőben a DélHíren!

A köztársasági válságstáb a mai ülésén javaslatot tett, hogy bevezessék  a védettségi  igazolványt, az erről szóló határozatot a szerb  kormány holnapi ülésén fogadják el. Emiatt ma este több százan utcára vonultak Belgrád központjában. A tüntetők a szerb parlament épülete előtt  gyülekeznek, a belgrádi médiumok szerint a demonstrálók megbénították a járműforgalmat. A tüntetők egy csoportja nagyszerb nacionalista dalokat énekel. https://www.youtube.com/watch?v=NNyaN111J1A

Tovább