Kiemelt Világunk 

Tragédia Budvánál: egy 19 éves újvidéki lány életét vesztette „víz fölötti ejtőernyőzés“ közben

Tragikus baleset történt a montenegrói Budvánál: életét vesztette a 19 éves újvidéki T. R., amikor parasailing (ún. víz fölötti ejtőernyőzés) közben – eddig ismeretlen okból – leoldódott a tartókötélről, és mintegy 50 méteres magasságból a tengerbe zuhant. A Blic napilap felkereste azt az ügynökséget, amelynél a fiatal lány jelentkezett a népszerű vízi sportprogramra. Az ügynökség munkatársai azonban annyit közöltek: „amíg a vizsgálat folyik, nem nyilatkozhatunk”. A szóban forgó ügynökség honlapján a parasailinget egy adrenalinnal teli élményként mutatják be, ahol a résztvevőt egy motorcsónak húzza a part mentén, miközben ejtőernyő segítségével…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Megszavazták Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Az Országgyűlés megszavazta Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC), és ennek nyomán a kormány hamarosan értesíti is a döntésről az ENSZ főtitkárát. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be kedden Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az elmúlt hetekben a nemzetközi politikai térben jelentős vitákat váltott ki az ICC működése. „Nyilvánvaló, hogy Magyarországnak nincsen keresnivalója ebben a szervezetben. Mi nem adjuk a nevünket ilyen komolytalan és politikailag motivált bírósági működéshez, ezért is terjesztettük be az Országgyűlés elé azt, hogy Magyarország lépjen ki az ICC-ből”…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Karmela nővér – Egy apáca, akit azért öltek meg Titóék, mert a fiatalokat Jézushoz vezette

1949 januárjában brutális bűntény történt Szlovéniában: Karmela nővért, polgári nevén Antonija Premrovot, a Csodatevő Szűzanya Mária Nővéreinek tagját, a titói kommunista rendszer emberei elhurcolták, megkínozták, majd holttestét a Cerkničko-tóba dobták. „Bűne” nem volt más, csak az, hogy hívő keresztényként közösséget épített, fiatalokat vonzott a templomba, és megélte a hitét – minden elnyomás ellenére. Karmela nővér nemcsak apáca és ápolónő volt, hanem tehetséges zenész is: orgonált, kórust vezetett, és a cerknicai plébániai élet egyik lelki pillérévé vált. Jelenléte és szolgálata olyan erős vallási megújulást hozott, hogy az már zavarta a kommunista…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Az USA kemény lépésre készül, újabb nyomás alá kerülhet Moszkva

Ha a Kreml továbbra sem lesz hajlandó a békekötésre, akkor a Trump-kormányzat szankciókat fog kivetni Oroszországra – írja az Unian hírügynökség. Donald Trump amerikai elnök ismét felvetette a harminc napos tűzszünet a két fél között, Bár Ukrajna egyetért, Oroszország igyekezett kitérni a javaslat alól azzal, hogy május 8. és 10. között egyoldalúan háromnapos tűzszünetet rendelt el a náci Németország legyőzésének 80. évfordulója alkalmából. (Külföldi média nyomán)

Tovább
Kiemelt Világunk 

Az oroszok hősies tettnek nevezték Robert Fico és Vučić részvételét a győzelem napján

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Pervij Kanal tévécsatornának nyilatkozva hőstettnek nevezte, hogy Alekszandar Vučić szerb elnök és Robert Fico szlovák kormányfő ellátogatott Moszkvába a győzelem 80. évfordulójának megünneplésére. Ez hősi cselekedet, mert ilyen mértékben demonstrálni a szuverén akaratot, hogy tisztelegjenek a győzelem emléke előtt, a győzelem napja előtt, annak ellenére, hogy ilyen nyílt, leplezetlen nyomás nehezedik rájuk, ez természetesen megérdemli a legmagasabb elismerést – mondta Peszkov. Vučić és Fico kénytelen volt hosszabb kerülővel eljutni Moszkvába, miután szerdán Észtország, Lettország és Litvánia is megtagadta repülőgépük áthaladását a légterén. Peszkov…

Tovább
Kiemelt Világunk 

XIV. Leó: Robert Prevost az első amerikai pápa

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház 267. pápájaként. Az új egyházfő a XIV. Leó nevet vette fel, ezzel ő lett az első amerikai születésű pápa a katolicizmus kétezer éves történetében. Prevost 1955-ben született Chicagóban. Matematikát tanult a Villanova Egyetemen, majd belépett az Ágoston-rendbe, és teológiai tanulmányait a Catholic Theological Union-ben végezte. Később Rómában kánonjogból doktorált. Hosszú éveken át szolgált Peruban misszionáriusként, majd püspökként Chiclayóban. 2023-ban Ferenc pápa nevezte ki a Püspöki Dikasztérium prefektusává – ez az a vatikáni hivatal, amely a világ püspökeinek kiválasztásáért felel. Ugyanebben…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Brutális gyilkosság miatt tartóztattak le egy szerb delikvenst Németországban: egy férfit halálra késelt, a másikat súlyosan megsebesítette

Egy 41 éves szerb állampolgárt vettek őrizetbe Németországban gyilkosság vádjával. A sajtóértesülések szerint a szerb férfit azzal gyanúsítják, hogy május 3-a és 4-e közötti éjszaka, egy aacheni bár előtt halálra késelt egy 60 éves német polgárt, miközben egy másik, 31 éves szintén német férfit súlyosan megsebesített. A helyi média úgy tudja, hogy a tragikus incidens egy étteremben kezdődött, ahol vita alakult ki az áldozatok és a gyanúsított között. A szóváltás később tettlegességbe csapott át, amikor az egyik fél elővett egy éles tárgyat, ami gyilkossághoz és súlyos sérüléshez vezetett. A konfliktus…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Hatalmas dróntámadás érte Kijevet vasárnap hajnalban, rengeteg a sérült

Oroszország dróntámadást indított Kijev ellen május 3-ról május 4-re virradó éjjel – írja a The Kyiv Independent. Legalább 11 ember megsérült, köztük két 14 és 17 éves gyermekek. A támadásban több ház és jármű is megrongálódott a város különböző részein, köztük Sevcsenkivszkij, Obolonszkij és Szvjatoscsinszkij kerületekben. Valamint Obolonszkij területén megrongálódott a Dream Town bevásárlóközpont is, illetve körülbelül hét autó. Továbbá egy épület legfelső emelete is kigyulladt. Mint mondta, a belső nézetű drónok mindent megváltoztattak a háborúban, új korszakot nyitva a hadtörténelemben. A gyártók száma növekszik, és technológiai üzletágaik gyorsan fejlődnek, ami egy szabad…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Háborús készülődés? Soha nem költött még a világ annyit fegyverekre, mint tavaly

A Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) éves összesítése nemrégiben jelent meg arról, hogy mennyit fordítottak a világ országai fegyverek vásárlására. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a hidegháború lezárása óta soha ennyit pénz nem ment még el védelmi kiadásokra. A SIPRI jelentése a világ katonai kiadásairól a maga nemében a legátfogóbb adatgyűjteménynek számít. A békekutatók a személyzetre, a katonai segélyekre, valamint a katonai kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásokat is beleszámítják az összeállításba. A dokumentum felhívja a figyelmet, hogy II. világháború befejezése óta nem volt annyi háború, vagy fegyveres konfliktus, mint amennyivel a 2020-as évek első felében…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Mit gondol, kit sújt leginkább a munkahelyi kiégés?

Az Egészségügyi Világszervezet nem véletlenül nyilvánította betegségnek az ún. munkahelyi kiégést. A frusztráltság, elégedetlenség, munkahelyi túlterheltség és a folyamatos stresszhatás egyenes út a „burn-out szindróma” felé. No, de Európában kit sújt leginkább a munkahelyi kiégés? A szomorú és dicstelen lista második helyét a lengyelek (62 százalékkal) foglalják el, majd következnek a spanyolok, olaszok és németek (49-49 százalékkal). (srbijadanas.com nyomán, fotó: Shutterstock) 

Tovább