Kiemelt Világunk 

A német rendőrök elfogtak egy szerb drogbárót – több tonna kokaint csempészett Kolumbiából

A bosnyák hatóságok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs  alapján a német rendőrség Frankfurtban elfogta a  skalyari maffiaklán egyik vezetőjét, Milivoje Todorovićot – tudatja a Kurir napilap. A 47 éves boszniai szerb férfit  a The Transporter (A szállító) kódnevű akció keretében fogták el azzal a megalapozott gyanúval, hogy több tonna kokaint csempészett Kolumbiából  az EU-országokba és a nyugat-balkáni régióba. Todorovićot is a főként az alvilági figurák  által használt, Sky ECC néven ismert, titkosított kommunikációt biztosító internetes program buktatta le. A kurir.rs cikke szerint Todorović a meggyilkolt skalyari klános maffiavezérek, Alan Kožar és…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Így érhet véget az ukrajnai háború

A Business Insider számba vette, hogy a mostani helyzet fényében milyen lehetséges forgatókönyvek szerint érhet véget az ukrajnai háború. A lap szerint egyelőre a békekötéstől kezdve az atomháborúig bezárólag bármilyen végkimenetel elképzelhető. A Business Insider megjegyezte, hogy az utóbbi hetekben az ukránok arattak néhány sikert, de Oroszország még így is óriási katonai potenciállal rendelkezik, és a közelmúltban jelentősen változtattak a stratégiájukon, amitől a háború megfordítását remélhetik. A lap szerint a mostani állást elnézve hat forgatókönyv valószínűsíthető. Ezek egyike az, hogy a felek egy ideiglenes fegyverszünetet kötnek, és lényegében egy befagyott konfliktus…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Filmbe illő autós üldözés: szerb drogdílert rángatták ki a spanyol rendőrök egy luxusautóból

Autós üldözés után sikerült csupán elfogniuk a spanyol rendőröknek azt a 38 éves szerb férfit, akit Elche városban akartak közúti ellenőrzés keretein belül félreállítani. A férfi azonban gázt adott. A nyomozók végül  néhány kilométer után lekapcsolták Elche külvárosának területén, ahol azonnal kiderült, miért nem állt meg közúti ellenőrzésre: az autója csomagtartójában műanyag zacskókba csomagolt 16 kiló hasist találtak. A szerb férfit  – előállítását követően – a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. Emlékeztetőül:  a spanyol rendőrök az elmúlt napokban felszámoltak egy balkáni kartellt, amely során őrizetbe vettek 25 szerb alvilági …

Tovább
Kiemelt Világunk 

A koronavírus volt a leggyakoribb halálozási ok tavaly Horvátországban

Horvátországban a koronavírus okozta megbetegedés volt a leggyakoribb halálozási ok 2021-ben – írta a Jutarnji List című horvát napilap vasárnap a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) adataira hivatkozva. Hozzátették: az elmúlt ötven évben először fordult elő, hogy egy járvány okozta a legtöbb elhalálozást az országban. Ezt a szívbetegség, az agyi érbetegség, a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a daganatos megbetegedés követte. Miroslav Venus járványügyi szakember a lapnak elmondta: a jelentés csak megerősíti azt, amiről a kezdetektől fogva beszéltek, hogy a Covid-19 súlyos betegség és halálos is. – hangsúlyozta.

Tovább
Kiemelt Világunk 

Egy 1938-as rejtélyes videó tartja lázban az internetezőket, összeesküvés-elméleteket szülve – időutazásnak hiszik

Újabb bizonyíték az időutazásra? Korábban létezett a mobiltelefon, mint eddig tudtuk? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel az internet újból felfedezett videója. Az 1938-ban New Yorkban forgatott felvételen egy nő látható, amint a füléhez tart egy tárgyat, majd leteszi, mintha éppen befejezett volna egy hívást. A konteórajongók meg vannak győződve arról, hogy a nő egy mobiltelefont tart a kezében, így tehát kizárólag az időutazás lehet magyarázat a látottakra. Persze minden éremnek két oldala van, sokan álltak a felvételhez szkeptikusan – írja az IFL Science. – írta egy kommentelő. –…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Egy volt orosz képviselő szerint az idei volt Putyin utolsó születésnapja

Ilja Ponomarjov volt orosz parlamenti képviselő és ellenzéki személyiség a Vendégségben című műsorban arról beszélt, hogy szerinte Vlagyimir Putyint a legközelebbi köréből öli meg valaki, nem pedig állítólagos súlyos betegségei végeznek majd vele. A volt ellenzéki képviselő, Ilja Ponomarjov szerint az orosz elnök terroristaként viselkedik, mióta átvette a hatalmat, így nem lepődne meg, ha a legközelebbi köréből végezne vele valaki – írja a lengyel Polsat News. A volt orosz parlamenti képviselő emlékeztetett arra, hogy a Kreml uralkodójának brutalitása nem újdonság, hiszen 1999-ben is a moszkvai házak felrobbantásával kezdődött el uralkodása. Ponomarjov…

Tovább
Kiemelt Világunk 

170 ezer magyar kért tartózkodási engedélyt Angliában és Walesben

3,6 millió EU-állampolgár él Angliában és Walesben, közölte szerdán a brit statisztikai hivatal (ONS). A tavalyi népszámlálás adatai szerint tíz évvel korábban ez a szám még 1,1 millióval kevesebb volt. Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Azok az uniós állampolgárok, akik a brexit után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek, továbbra is az országban maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, de ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért (EU Settled Status) kell folyamodniuk. A magyarok közül a brit belügyminisztérium adatai szerint ezt eddig…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Évtizedekkel a balkáni háborúk után is még több millió illegális fegyver van a térségben

A háborúk kitörése után szinte rögtön felvirágzik az illegális fegyverkereskedelem, a balkáni háborúkból megmaradt fegyverek például még ma is ott vannak az európai bűnbandák kezében. Nem lehet ez másképp az ukrajnai háború esetében sem, figyelmeztetnek a nemzetközi szakértők. Számos jelentésben felbukkan Svédország neve, amikor háborúból származó illegális fegyverekről van szó. Svédországban a hírhedt egykori jugoszláv maffia, a „Juggemaffia” uralta a szervezett bűnözést az 1990-es években és bár azóta a szervezet már eltűnt a fővárosból, a volt Jugoszláviához fűződő bűnügyi kapcsolatok még élnek és virulnak – hívja fel a figyelmet a genfi…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Migránsok uralják a szerb-román-magyar hármashatárt is, számuk újra rekordokat döntöget Szerbiában

Óriási migránstanya található mindössze pár száz méterre a magyar határkerítéstől. A szerb-román-magyar hármashatár szerbiai oldalán fekszik a két aprócska település: Majdány és Rábé. Az elhagyatott épületben nagyszámú illegális bevándorló tartózkodik, akik alig várják, hogy átlépjenek, átszökjenek az EU-ba. A szerbiai Majdány és Rábé település lakossága fél, mert a tél beköszöntével nem kímélik az elhagyatott házakat a migránsok. Nincs mást tenniük, berácsozzák az ablakokat is. Majdány és Rábé azonban nem osztozik az elnéptelenedő szerbiai falvak csendes sorsán – itt más, súlyosabb problémák vannak, a csendről pedig csak álmodni lehet. Ezek a…

Tovább
Kiemelt Világunk 

22 tonna kokaint csempészett a maffiózóvá vált egykori szerb nehézsúlyú ökölvívó

Az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma hétfőn vádat emelt Goran Gogić egykori nehézsúlyú ökölvívó ellen kokainkereskedelem miatt. A vádirat szerint a montenegrói szerb férfi 22 tonna kokaint próbált meg Kolumbiából az Egyesült Államokba csempészni, amelynek feketepiaci értéke több mint egymilliárd dollár. Ez az Egyesült Államok történelmének egyik legnagyobb drogfogása. Gogić Németországban kezdte meg profi pályafutását, edzője a híres Fritz Sdunek volt, Kokó és a Klicskó fivérek korábbi edzője. Profi mérlege: 27 mérkőzés, 21 győzelem, 4 vereség, 2 döntetlen. Abban az esetben, ha bűnösnek találják, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Tovább