Kiemelt Világunk 

Montenegró: A köztársasági elnök a parlament feloszlatását, a parlamenti pártok az elnök visszahívását kezdeményezné

Milo Đukanović montenegrói köztársasági elnök visszahívását kezdeményezték montenegrói parlamenti pártok, miközben az államfő azt fontolgatja, elnöki határozattal oszlatja fel a parlamentet és kezdeményez előrehozott választást – írta pénteken a Vijesti.me podgoricai hírportál. A montenegrói parlamenti pártok többsége hétfőn megegyezett arról, hogy a bizalmi szavazáson megbukott Dritan Abazović helyett Miodrag Lekić egykori külügyminisztert javasolja miniszterelnöknek, ám a köztársasági elnök ezt nem fogadta el. Milo Đukanović ehelyett a parlament megbízatási idejének lerövidítését, vagyis a képviselőház feloszlatását javasolta a montenegrói házelnöknek kedden, mert – mint mondta – jelenleg senkinek sincs elég támogatottsága új kormány megalakításához,…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Vlagyimir Putyin újabb bizalmasa halt meg rejtélyes körülmények között

Meghalt a Moszkvai Repülési Intézet volt vezetője, miután több lépcsőfokot zuhant – közölte az intézet. A 72 éves Anatolij Gerascsenko „nagy magasságból zuhant le” – fűzte hozzá az egyetem, amely balesetnek minősítette a Moszkvában bekövetkezett halálesetet. A helyszínre kiérkező mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani. – közölte az egyetem a TASZSZ orosz állami hírügynökséggel. Gerascsenko 2007 és 2015 között volt az orosz védelmi minisztériummal kapcsolatban álló Moszkvai Repülési Intézet rektora. Ő a legutóbbi az orosz üzletemberek, prominens személyiségek és Vlagyimir Putyin korábbi szövetségesei közül, akik rejtélyes körülmények között haltak meg az…

Tovább
Kiemelt Világunk 

A háború fordulóponthoz érkezett – Putyin részleges mozgósítást rendelt el

Szerdai beszédében Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy „minden rendelkezésre álló eszközt” bevet, és azok, akik nukleáris zsarolást próbálnak alkalmazni Oroszország ellen, azt ellenük fordítják. „Nem blöffölök” – hangsúlyozta. Szerdai beszédében Putyin azt is közölte, hogy Oroszország teljes mértékben támogatja a hétvégére Luhanszkban, Donyeckben, Herszonban és Zaporizzsjában meghirdetett népszavazást az Orosz Föderációhoz való csatlakozásról – számolt be a The Guardian. Beszédében Putyin azzal vádolta a Nyugatot, hogy 2014-ben háborút indítottak Oroszország ellen Ukrajnában. „Agresszív oroszellenes politikájában a nyugat minden határt átlépett” – mondta, majd azt állította, hogy a Nyugat Oroszország elpusztítását és…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Kannibálokat és sorozatgyilkosokat küldtek Ukrajnába?

Olga Romanova, az orosz büntetés-végrehajtás szakértője arról beszélt a The Daily Beast nevű lapnak, hogy Oroszország nemrég a legelvetemültebb bűnözőit küldte Ukrajnába. Korábban az Index már írt arról, hogy az orosz kormányzat elítélt bűnözőknek is felajánlotta, hogy enyhítik a büntetésük, vagy akár ki is szabadulhatnak, ha Ukrajnába mennek harcolni. Egyrészt az orosz Wagner zsoldoscsoportba toboroztak új embereket, amelynek a vezetője, Jevgyenyij Prigozin nemrég egy kiszivárgott hangfelvételen közölte a foglyokkal, hogy a szabályaik tiltják a szexuális kapcsolatot a helyi nőkkel, férfiakkal, a növényzettel és az állatvilággal is. Olga Romanova ezzel összefüggésben azt mondta:…

Tovább
Kiemelt Világunk 

A boszniai szerbek vezetője megbukott az iskolában

Három helyett négy  év alatt végezte el a hároméves szakközépiskolát Milorad Dodik. A boszniai szerb soviniszta önkényuralkodó  számára nem ment könnyen a tanulás, olyannyira, hogy a mezőgazdasági szakközépiskola első osztályát kétszer járta. Gorica Dodik, a politikus lánya megerősítette a sajtóban megjelent hírt, de, mint elmondta, apja azért bukott az iskolában,  mert „falusi gyereknek” számított. Szavai szerint Milorad Dodik „gyerekként is sokat dolgozott”, ami a tanulás rovására ment. Hivatalos életrajza szerint a boszniai szerbek vezetője a Belgrádi Egyetemen politikatudományt tanult. Itt felmerül a kérdés, Dodik hogyan nyerhetett felvételt az egyetemre egy…

Tovább
Kiemelt Világunk 

4,5 millió eurót rejtett a WC-öblítő tartályban a meggyilkolt szerb maffiózó „sofőrje“

Jovan Vukotić (42), a skaljari maffiaklán meggyilkolt vezére állítólag szorosan együttműködött Berane és Bijelo Polje drogbáróival, akikkel nagy mennyiségű kokaint csempészett – írja a blic.rs. A portál információi szerint a büntetett előéletű „E. K.“ ült  Vukotić autójának volánja mögött, amikor a támadók rálőttek egy motorkerékpárról a montenegrói szerb maffiavezérre szeptember 9-én, Isztambul európai oldalon fekvő Şişli nevű körzetében, a Mecidiyeköy luxusnegyedben, állapotos barátnője,  Maša Mišić és kiskorú lányuk jelenlétében. „E. K.“ magas pozíciót tölt be a sklajari klánnak alárendelt beranei bűnbandában, a 33 éves férfit két éve vették őrizetbe Hollandiában,…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Részeg szerb rablót fogott Igor, az osztrák nyomkövető kutya Nyugat-Ausztriában

Az osztrák hatóságok őrizetbe vettek egy 37 éves szerb férfit a nyugat-ausztriai Rankweil településen, akit azzal gyanúsítanak, hogy megpróbált kirabolni egy bevásárlóközpontot. A riasztó megszólalása után néhány percen belül a rendőrök kiérkeztek a helyszínre a kutyákkal. Az „Igor, a hosszú szenvedés“  nevű rendőrkutya másodpercek alatt csípte el az ittas szerb betörőt. A férfit, aki az eset kapcsán nem szenvedett el semmilyen életveszélyes sérülést, végül bilincsben vezették el a tett színhelyéről, és rablás vádjával eljárást indítottak ellene. Igor, a hosszú szenvedés (alo.rs nyomán)

Tovább
Kiemelt Világunk 

Magyarország 11 700 adag koronavírus-vakcinát küld Montenegrónak

Magyarország 11 700 adag koronavírus-vakcinát küld Montenegrónak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán azt írta: az Ukrajnában folyó háború miatt kevesebb szó esik a világjárványról, de a helyzet sajnos az, hogy a járvány továbbra is itt van, így sok ország küzd még mindig nehézségekkel az oltások miatt. Ennek következtében több ország is kért segítséget Magyarországtól, és „akin lehet, azon természetesen segítünk”, mivel Magyarországon a kormány időben gondoskodott arról, hogy legyen elegendő vakcina a magyar emberek életének és egészségének megvédéséhez – közölte a miniszter. Emlékeztetett…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Ha Oroszország veszít a háborúban, Putyin olyat tehet, amit még nem látott a világ

Miután Ukrajna előretört a harctéren, az orosz vezetőt a háborúpárti jobboldalról komoly kritikával illetik a hadvezetés miatt. A megdöbbentő fordulat meghazudtolta azt, amit a megszállt területeket tavasszal és nyáron meglátogató magas rangú tisztviselők mantraként ismételgettek, miszerint „Oroszország örökre itt van” Délkelet-Ukrajnában. A nyugati fegyverek és hírszerzés támogatásával Ukrajna ellentámadása a harkivi régióban megakasztotta a háború lendületét, felfedte Oroszország túlterhelt inváziós erőinek sebezhetőségét, és lerombolta a Kreml által láttatni kívánt helyzet illúzióját. A drámai visszavonulás a csatatéren csak egy a számos ukrajnai kudarc közül, amellyel Vlagyimir Putyin orosz vezetőnek ezen a héten…

Tovább
Kiemelt Világunk 

250-nel menekült egy 18 éves szerb autós a rendőrök elől Bécsben

Az osztrák hatóságok elrendelték annak a 18 éves szerb „fiúnak” a letartóztatását, aki csaknem 20 kilométeren keresztül menekült autójával az A23-as városi autópályán az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől. A megalapozott gyanú szerint a 18 éves szerb „fiú” autójával áthajtott a piros lámpán, és elhajtott a helyszínről. Menekülés közben több közlekedési szabályt megszegett, és több alkalommal veszélyeztette a szabályosan közlekedő gépjárművezetőket. Az üldözés azután kezdődött, hogy a rendőrök Bécsben meg akarták állítani a szerb autóst, mert az áthajtott a piroson. De ami ezután jött, az nem mindennapi jelenet: A megalapozott…

Tovább