Skip to content
Igazságszolgáltatási cirkusz: a Felső Bíróság úgy döntött, Vesić mégsem kerül előzetesbe
Drágul az üzemanyag Szerbiában és Délvidéken
Tízre nőtt a kaliforniai tűzvész halálos áldozatainak száma
A legismerteb szerb oligarcha, akit Vučićék 2012-ben tartóztattak le, 32,7 millió eurós kártérítést préselt ki a szerb államból
Baltával és kaszával támadta meg szomszédait egy tébolyult férfi Szerbiában; az áldozatok életveszélyes állapotban vannak
A Szerbiai Villanygazdaságnál a takarítónő is nagyobb fizetést kap, mint egy középiskolai tanár?
Vučević hirtelen két béremelést ígért a pedagógusoknak
Vučić kész átadni a NIS-t az amerikaiaknak?
Los Angeles lángokban: legalább öten meghaltak
Letartóztattak egy gyarló szerb állampolgárt Thaiföldön, mert társaival együtt illegális „felnőttfilmeket“ forgatott
Hogyan „vonult be a kolostorba“ a szerb elnök? (+videó)
„Ki szavatolja a biztonságot a szabadkai közlekedési infrastruktúra problémái mellett?“
Albin Kurti támogatja a Szerbia- és Délvidék-szerte tiltakozó egyetemistákat
Mégis rács mögé kerül az újvidéki tragédiáért való felelősséggel vádolt Vesić?
Megtalálták Nagy Némedi Attilát
A szerb elnök által usztasának nevezett újvidéki professzor arra kéri a horvát elnököt és kormányfőt, védjék meg a fiát
Szerbia felbontotta katonai szerződéseit Oroszországgal
Botokkal támadtak 16 éves focistákra fényes nappal az egykor szebb napokat is látott Újvidéken
Szenttamás: Agyonverte az édesanyját a börtönből frissen szabadult R. Marci
Fegyverek árnyékában telt a „Bádnye Vecse” Szerbiában
A zentai Nagy Némedi Attila keresésében kér segítséget a családja
Távollétében életfogytiglanra ítélte Vučić nagy népszerűsítőjét a brüsszeli bíróság
Mostantól ismét szabadon terjeszthetők az álhírek a Facebookon?
Magyar rendőri kontingens indul Szerbiába
Szeretnék megakadályozni, hogy a hatalom nyomást gyakoroljon az igazságszolgáltatásra…
Halálos konfliktushoz vezetett a bádnyevecsei ünneplés Szerémségben
„Vučić számára az egyetlen megoldás az lenne, ha valaki menedékjogot ajánlana neki”
Trump felkínálta Kanadának, hogy legyen az USA 51. tagállama
96 éves korában elhunyt Jean-Marie Le Pen
Bádnyákgyűjtés véres vége – Szenteste fejbe csapta társát egy „mélyen hívő” szerb férfi
Szerbia: Úgy gyújtották meg a badnyákot, hogy a templom is lángra kapott
Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma nem erősítette meg Vučić állítását, hogy az USA szankciókat vezet be a Szerbiai Kőolajipar ellen
Szerbia kínai légvédelmi rakétarendszert telepít, amivel Peking szerint „ellensúlyozhatja a környező NATO-erők jelentette fenyegetéseket”
Vučić szerint Délvidék elszakítása is az egyetemista tiltakozások egyik célja
Plenković cáfolta azokat a szerb vádakat, amelyek szerint a horvát titkosszolgálatnak is van köze az egyetemista blokádokhoz
Botrány: A haladó fejes cirkuszolt, verekedett, majd a fiával együtt súlyos testi sérüléseket okozott egy rendőrnek
Holtrészegen, 120-szal száguldozott, miközben az anyósülésen egy nyolcéves gyermek ült
Megint a „magas“ fizetésekkel és nyugdíjakkal dicsekedett a pénzügyminiszter
Gyanús: Az újvidéki vasútállomáson történt tetőomlás után gyorsan elkészült egy megnyugtató jelentés
Adán 74 keresztelés és 120 temetés volt 2024-ben
A Vízvezeték szerelés: Profi vízszerelési tippek és trükkök
Növekvő támogatás: Több mint kétezer tanár állt ki az egyetemisták mellett Szerbia- és Délvidék-szerte
Ma van Vízkereszt
Egyre rosszabb kilátások: Drasztikusan csökken a családi gazdaságok száma Szerbiában és Délvidéken
Egész éves kampányban mutatja be szolgálatát a református egyház
Miután kirúgással fenyegette meg a tanárokat, a szerb kormányfő most egyezkedne velük
Az újvidéki gimnazisták felfüggesztik a blokádot, miután teljesítették a követeléseiket
Lehangoló: a zombori falvakban (is) alig maradtak diákok
Gombos: 7 keresztelés, 28 temetés volt 2024-ben
Ismét leszakadó elemektől sebesült meg két ember Újvidéken – Videó
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi szabályzat