Skip to content
Közlemény: A dicséretek helyett – eredményeket és felelősségvállalást!
Vesetranszplantáció ígéretével csalt: 3 milliót csalt ki a pancsovai mentősofőr
Csetepaté és káosz Juhászéknál: összecsaptak a Vajdasági Képviselőház ülésén
Szerbia a szégyenpadon: A szerbiai nők dohányzásban a harmadikak a világranglistán
December 6: Szent Miklós – „Mikulás napja“
Autópályák és (talán soha meg nem valósuló) metró mellett Szerbia most atomerőművet építene
Ilyen is van: A szabadkai rendőrség bűnvádi feljelentést tett egy kiskorú ellen állatkínzás miatt
A szerb elnök azzal vádolta meg a fiatalokat, hogy pénzért mennek ki az utcára tiltakozásuknak hangot adni
Álmok titkai – fedezd fel álmaid jelentését
Az UNESCO szellemi kulturális örökségének része lett a csárdás
Holnap sor kerül a Tartományi Képviselőház ülésére; furcsa, hogy a költségvetés nem szerepel napirenden
Zuhanás: Ebben az évben súlyosan hanyatlott a szerbiai és a délvidéki mezőgazdaság
Droghálózatot számoltak fel a szerb és a német hatóságok
Vučić Délvidék státuszával is foglalkozott Zürichben
Egy ukrán tévé Párizsban bukkant Vlagyimir Putyin törvénytelen lányának nyomaira?
Megbukott a francia kormány
Bízik-e abban, hogy a bűnösök felelnek majd az újvidéki tragédiáért?
Incidens a Balti-tenger felett: az oroszok rálőttek a NATO egyik német helikopterére
Bűnvádi feljelentés Aleksandar Šapić belgrádi polgármester ellen
Nagyon szabadulna Đinđić gyilkosa: Legija kérelme ismét a bíróság előtt
Helyes döntés: Elmarad az újévvárás Szabadkán az újvidéki katasztrófa miatt
Haladó verőlegények a szerb drogbáró szövetségesei? A bűnözés és politika összefonódása
Oroszországban az ismert szerb termék kétszer olcsóbb, mint Szerbiában
Melyik lesz a legnépszerűbb szerb szó és kifejezés ebben az evben? Nem fogja kitalálni, melyik volt tavaly…
Újra elnapolhatják az állami alkalmazottak bérezési rendszerének életbeléptetését
„A magyar határvédelem 2015 óta több mint egymillió illegális migránst tartóztatott fel“
Bármi széteshet, összedőlhet? Nagybecskereken szalagokkal, figyelmeztető feliratokkal mutatnak rá az épületek állapotára
Lebontják és újjáépítik az egész újvidéki vasútállomást?
Labilis szerkezet: Ráesett az ablak az antalfalvai gimnázium egyik tanulójára
Nyílt levél: „Tisztelt Vučević úr, diákokkal való visszaélés vagy kettős mérce?“
Hogyan tartják fenn az izgalmat a kommentátorok?
Egyes délvidéki határutak gyalázatosan rossz állapota
A haladók kiharcolták Újvidéken: Milan Đurić marad a foteljében
Szerbia: csökkenőben a fiatalok Putyin által táplált szimpátiája
Idős magyar asszony halála Péterrévén: társtettesként állnak bíróság elé Kolompárék
Golfos kaland 3,2 ezrelékkel Szabadkán: Balesetet okozott, kocsi nélkül maradt
Durva összecsapások zajlanak az újvidéki városháza előtt (VIDEÓ)
Tovább növekszik a „szociális esetek” száma Szerbiában
Leszakadt a mennyezet még egy „felújított“ vasútállomás várótermében Szerbiában
Továbbra is keresik a másfél hónapja eltűnt tizenkilenc éves délvidéki lányt
Hány HIV-pozitív személy él jelenleg Észak-Bácskában?
Az újvidéki vasútállomás „felújítását“ végző kínai cég két dolgozója is előzetesbe került, de…
Plazmaadás Budapesten: Te is csatlakozhatsz!
A Szerb Haladó Párt kivezényelte a közvállalatok dolgozóit? A tanácsnokok rövidesen tárgyalnak az újvidéki polgármester leváltásáról
Horvát történészek: „Horvátország 1918-ban rákényszerült a Szerbiával való egyesülésre; Sándor király diktátor volt”
Az ápolt megjelenéshez hozzátartoznak a műkörmök is?
Súlyos a csókai sérült állapota
Egymilliárd euróért fejleszthetik a magyar–ukrán határt
Háborús bűnös védi a levitézlett minisztert – Šešelj ismét színre lép
Tippek és tanácsok a műszempilla-ragasztó hatékony használatához
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi szabályzat