Egyéb 

Van, ahol szégyellik az ún. másságot

boy georgeSzerbiában a homoszexualitás (még egyelőre) szégyennek számít. Más országokban a homoszexuális propaganda olyannyira agresszív formát öltött, hogy ott a nemi másság szinte erénynek számít. A még többé-kevésbé patriarchális Szerbiában ellenállnak ennek a meleg hullámnak.

 

A Kurir napilapban megjelent, az alábbiakban röviden összefoglalt eset is erről tanúskodik.      

A 20 esztendős kuršumlijai Stefan Radovićot a szülei egy évvel ezelőtt kidobták otthonukból, mert kitudódott, hogy fiuk homoszexuális.

Radovićra tegnap este valami „rátört”, ugyanis besétált a helyi egészségházba, ahol közölte, hogy öngyilkosságot kíserelt meg. Tovább küldték a kórházba, ahol szintén elmondta, hogy megpróbált véget vetni az életének. Ki akarták vizsgálni, de ő ezt elutasította. Végül kiderült, hogy csak pár bromazepam tablettát vett be.

Haverjának elmondása szerint a facebook-on már többször közölte, hogy „öngyi” lesz. (Tehát az öcskös „fészezik”, ami azt jelenti, hogy mégsincs az utcán, vagyis az egész esetnek önmutogatás szaga van – F. L. megj.)

Mindenki vonja le a saját következtetését.  

F. L.

Hasonló bejegyzések