Egyéb 

Elhunyt Hollósi

hollosiHetvenegy éves korában elhunyt Hollósi Frigyes. A Nemzeti Színház és a Katona József Színház saját halottjának tekinti az elhunyt művész.

„A Nemzeti Színház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett kollégánk, pályatársunk, barátunk, a mi Fricink, Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének kitüntetettje 2012. december 5-én meghalt. A Nemzeti Színház és a Katona József Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később adunk tájékoztatást” – olvasható a színház honlapján.

Tudom: halottról jót vagy semmit, de mégsem árt megemlíteni, hogy Hollósinak volt néhány igencsak durva húzása (ballibérális rendezvényeken való részvétel, közreműködés a Lily Allen-féle agresszív homoszexuális propaganda klipben stb.).

(Kiskegyed nyomán F. L.)      

Hasonló bejegyzések