Magyar multi magyarul a Felvidéken?
„Az imént hívott fel telefonon Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója, és azt az örömteli hírt közölte velünk, hogy Baldauf László elnök-vezérigazgató úr a jogászokkal való tanácskozás után, arra az elhatározásra jutott, hogy megszüntetik a szlovák franchise-partnerrel az eddigi szerződést, és csak akkor újítják meg, ha a szlovák fél az új szerződésben vállalja a magyarlakta üzletek teljes kétnyelvűsítését” – közölte Boldoghy Olivér a mozgalom facebookos felületén.. A lépés komoly fejleménynek számít, a „Fontos vagy!” mozgalom már huzamosabb ideje levelezik az üzletlánc szlovákiai és magyarországi képviselőivel. Így azonban már valóban hitelt nyer a multimarket magyar mottója, melyben magukat mint „A magyar üzletlánc” népszerűsítik.
Korábban a CBA üzletlánc Szerbiában is jelenvolt, több olyan településen, ahol magyarok jelentős számban élnek, azonban ezeket az üzlethelyiségeket rendre a horvátországi Gomex cég vette át és tartja fen, jelenleg főképp beszállítóként van jelen a CBA az országban.

H. Á.