Egyéb 

Hadihajók Észak-Korea partjainál

hadihajókEgy nagy hatótávolságú észak-koreai rakéta bejelentett kilövése miatt az amerikai védelmi minisztérium hadihajókat küld a térségbe – közölte csütörtökön a CNN hírtelevízió a Pentagonból származó értesülésekre hivatkozva.

A Pentagon-tisztségviselők szerint két, irányítható rakétákkal felszerelt romboló, a Benfold és a Fitzgerald közelebbről meg nem nevezett pozíciók felé halad, hogy ezáltal „megnyugtassa” az Egyesült Államok szövetségeseit.

A források szerint nem kizárt, hogy az elkövetkező öt napon belül további két hadihajót vezényelnek a térségbe.Észak-Korea december 10. és 22. között tervezi a rakéta felbocsátását.Az Egyesült Államok elítélte az előkészületben lévő kísérletet, mert az ugyanarra a technológiára épül, mint az interkontinentális ballisztikus rakéták kilövése.

(MTI-Gye)

Hasonló bejegyzések