Egyéb 

Medúza Filmnapok

MedusaA MEDUSA Filmnapok során bemutatott filmek tematikus és műfaji sokszínűségébe remekül illeszkednek a délvidéki filmesek alkotásai is. A MEDUSA abban a tekintetben folyamat jellegű rendezvény, hogy míg 2010-ben szót ejtett a délvidéki filmről, hovatovább feltette a kérdést, mi tesz délvidékivé egy filmet, illetve mitől délvidéki egy film, addig 2011-ben kontextualizálta az itteni alkotásokat. A MEDUSA Filmnapok tehát egyfajta dialóguskeresés is e kérdéskörben. És amíg ez a folyamat tart, addig nehéz is bármiféle előzetes, konkrét választ adni a „délvidéki” filmről, így e jelző idézőjelezése még talán indokolt.

A 2012-es válogatás tovább bonyolítja, vagy éppen teszi világosabbű ezt a képet. Az idén nagy hangsúlyt fektetnek a társművészetek felvonultatására is, kiállítások, installációk, performanszok, koncertek, kötetbemutatók is találhatóak a programban, amelyek nem színesítik és/vagy gazdagíják csupán a programot, hanem szoros és szerves összefüggésben állnak a vetített filmekkel. A filmnapok alkalmával számos beszélgetésre is sor kerül majd.

A Medúza Filmnapok 2012. december 10-15. között tartanak Szabadkán, és a programot az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:

Mezúda Filmnapok 2012 – PROGRAM

A tavalyi filmnapokról:

T. T.

Hasonló bejegyzések