Egyéb 

Olasz kupa: Ma este Juventus-Milan!

Amint azt már Antonio Conte is megerősítette, az Olasz Kupában ismét komoly szerep hárul az eddig kevés lehetőséghez jutó játékosokra, ennek megfelelően a várakozások szerint Buffon, Pirlo, Lichsteiner és Vučinić sem lesz ott a kezdőben.

Chiellini és Marchisio sérülés miatt a keretben sincs ott, ezen kívül a mai kezdővel kapcsolatban egy biztos, a csapat 3-5-2-es hadrendben lép pályára.Emanuele Giaccherini vagy a szélen, vagy Marchisio posztján kezdhet, attól függően, hogy Federico Peluso vagy Paul Pogba mellett dönt Conte.

A támadószekciónál nincs túl nagy variációs lehetőség, Quagliarella eltiltott, Vučinić pedig még nem száz százalékos, így a Matri-Giovinco páros felel a gólokért. Luca Marrone pedig hosszú idő után ismét a középpályán bizonyíthat, méghozzá Andrea Pirlo helyettesítése lesz a feladata.

 

A Milan mestere, Massimiliano Allegri is kijelölte utazó keretét, amelyben nem szerepel Didac Vila, Djamel Mesbah, Daniele Bonera, Mario Yepes, Cristian Zapata és Nigel De Jong neve, valamint Robinhoé sem.

A két csapat az előző idényben az Olasz kupa elődöntőjében találkozott egymással, ahol az első mérkőzésen 2-1-es Juventus siker született, a visszavágón pedig 2-1-es Milan vezetést követően a hosszabbításban a Zebrák bizonyultak jobbnak, így ők jutottak a döntőbe.

Várható kezdők:

Juventus: Storari; Barzagli, Bonucci, Caceres; Isla, Vidal, Marrone, Giaccherini, Peluso; Matri, Giovinco

Milan: Amelia; Abate, Mexes, Acerbi, De Sciglio; Montolivo, Ambrosini, Boateng; Urby, Pazzini, El Shaarawy

A mérkőzést ma 20:45-től a DigiSport1 közvetíti.

(JuventusHungary.hu, ACMilan.hu nyomán M. B.)

Hasonló bejegyzések