Románia: „Ajándékba kaptunk egy hazai meccset”
Romániában visszafogott örömmel fogadták a hírt, miszerint a március 22-i Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőt zárt kapuk mögött játsszák a budapesti Puskás Ferenc Stadionban. A hírt általában tényszerűen közölték, de néhány sportoldal „elragadtatta magát”, közölve többek között, hogy a román válogatott ajándékba kapott egy hazai mérkőzést.
A román Prosport szerint a román válogatott így szinte hazai pályán játszhat a lelkes közönségének támogatását nélkülözni kényszerülő magyarok ellen, ami felér egy ajándékkal. A lap kiemeli, hogy Victor Piturca együttese nagy esélyt kapott arra, hogy lépéselőnybe kerüljön a magyar válogatottal szemben a Hollandia mögött a csoport második helyezéséért folyó küzdelemben.
A Prosport leírta, hogy már 200 román szurkoló szervezte a budapesti útját, amelyet így le kell mondania. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a magyarok már így is 3000-en akartak az őszi romániai „visszavágóra” utazni, de ez a létszám a fejlemények miatt minden bizonnyal növekedni fog.
A sport.ro szerint a „nagy csata előtt földrengés rázta meg Magyarországot. Döntő lehet ez az ítélet, amely tökéletes hír számunkra a sorsdöntő meccs előtt.”
Több román lap olyan részleteket is tudni vél, hogy a FIFA azért büntetett, mert a magyar szurkolók egy csoportja „az izraeli himnusz alatt a zsidókat szidta, a buchenwaldi koncentrációs tábort emlegette, valamint »Viva Mussolini« felkiáltásokat zengte, miközben több száz magyar szurkoló hátat fordított a pályának.”
(NSO nyomán M. B.)