Szerb felnőtfilmesek forgatnak Budapesten
Ivana Slavković niši születésű felnőtfilmes, aki részt vett az egyik szerb valóságsóban, nyíltan mesélt az életéről és munkájáról.
Tizenhat évesen vesztette el a szüzességét, 18 évesen pedig már az „iparban” dolgozott. Mintegy 50 filmben játszott. Szerinte ő a legjobb a szakmában, amelyben toronymagasra emelte a lécet. A szülei, akik arról álmodtak, hogy szemük fénye orvos lesz, a mai napig nem tudtak beletörődni leányuk foglalkozásába. (Vajon miért?)
Nincs mit tenni, hiszen minden felnőtfilmes valakinek a lánya, nővére, anyja – így vélekedik Ivana, majd hozzáfűzi: az ilyen filmek segítségével sokan felfrissítik a házasságukat, illetve a párkapcsolatukat.
A Cherry Kiss „művésznéven” ismert szőkeség elmondása szerint eleinte csak sminkelte a pornográf „alkotások” szereplőit, de aztán gondolt egyet: miért ne kóstolna bele ő maga is a „filmes szakmába”. Azt hitte, jól fog keresni, de gyorsan csalódnia kellett a szerbiai tarifákban.
Mint mondta, Budapesten jobb a helyzet. Rajta kívül ott kezdte pályafutását több, ma már ismert szerb énekesnő és tévés műsorvezető. Néhányan közülük a „felnöttfilmekben” való alakítások mellett prostitúcióval is foglalkoztak a magyar fővárosban. Ivana Slavković állítása szerint a budapesti pornóvilág igazi ugródeszka volt számukra a népszerűséghez és hírnévhez vezető úton. (?!)
Egyébként ő maga is arról álmodozik, hogy egy szép napon, ha majd megunja a szakmáját, műsorvezető lesz Szerbiában.
(Köszönjük Turi István olvasónknak a fenti cikkhez adott tippet és a linkeket).
Több szerb bulvárlap nyomán: F. L.