Magyar rakétarendszer védi majd a Délvidék északi részét a jégesőtől
Több mint 30 millió forintból befejeződött annak a magyar-szerb jégkárelhárító rendszernek az előkészítése, melynek megvalósítása Magyarország két határ menti megyéjét és a Délvidék északi részét védheti meg a jégesők következményeitől – közölte a projektzáró rendezvényen a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke csütörtökön, Jánoshalmán.
Bányai Gábor elmondta, hogy a projekt előkészítésére közel 100 ezer euró uniós támogatást nyert korábban a Szerb Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet, a Vajdasági Magyar Gazdák Szövetsége, valamint a Bács-Kiskun megyei önkormányzat.
Az önerővel együtt 116 ezer eurót meghaladó forrásból elkészült a becslések szerint mintegy másfél milliárd forintba kerülő beruházás megvalósíthatósági tanulmánya. A dokumentum igazolja, hogy a szerb rakétatechnológiát alkalmazó rendszer hatékonyan védené Bács-Kiskun és Csongrád megyét, valamint a Délvidék északi részét a jégesők által okozott károktól.
(MTI)