Đoković könnyedén nyert
A két szerb, Novak Đoković és Janko Tipsarević mérkőzésével fejeződött be a 3. nap Melbourne-ben. Míg Novak Đoković simán jutott tovább, addig Tipsarević megszenvedett a győzelemért a szlovák Lukas Lacko ellen.
Novak Đoković könnyedén jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság 3. fordulójába, miután három sima szettben legyőzte ellenfelét, Ryan Harrisont. A fiatal amerikai bréklabdához sem tudott jutni a világelső ellen.
Honfitársának, Janko Tipsarevićnek már jóval nehezebb dolga volt. A szerb simán hozta az első két szettet, aztán fordult a kocka. Ellenfele, a szlovák Lacko két játszmát is tudott nyerni, így öt szettes mérkőzésre kényszerült a 8. kiemelt szerb. 5:2-nél két mérkőzéslabdája is volt Tipsarevićnek, ám ezeket nem tudta kihasználni, Lacko pedig élt a lehetőséggel és kiegyenlített. Ezután Tipsarević hozta saját adogatását, majd elvette ellenfeléét és ezzel győzni tudott.
(Hatharom.hu)