Egyéb 

Igazi szerb nő: Kínaiakkal vásároltatná fel Koszovót

maja nikolicEgy Maja Nikolić nevű szerb popzenei előadó, a valóságsók állandó, kihagyhatatlan szereplője gondolt egyet és úgy határozott, hogy ezentúl komoly dolgokkal foglalkozik majd.

Egy szép napon bevágodott a Szerbiai Vasutak Részvénytársaságba, ahol Milovan Marković vezérigazgatóval közölte, hogy ő az ideális személy a cég nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó részlegének igazgatói posztjára – és tessék őt alkalmazni. A szó nélkül maradt górénak elmondta, hogy négy nyelven beszél, továbbá kiváló kapcsolatokat ápol orosz üzletemberekkel, sőt az orosz kormánnyal is, amely az ő kedvéért nagy pénzeket fektetne a vállalatba.

Maja azonban hiába pedálozott, számára ez a vonat elment. Nem lett belőle igazgató.

Nem maradt más hátra, mint folytatni a zenei karriert.

A gyengécske hanggal rendelkező kétgyermekes anya čačaki televíziós fellépése során bevetette az ,,ütőkártyáit”. Rászólt az operatőrre, hogy ne csak a arcáról, hanem a melléről és a lábáról is készítsen felvételt, majd felemelte a szoknyáját és megmutatta az alsóneműjét, amit a kamera rögzített. A botrányocskát követően azt nyilatkozta a firkászoknak, hogy ,,valamiből meg kell élni”.

,,Legfényesebb” gyöngyszemével viszont a napokban kápráztatta el a szerb hazafiakat. Kijelentette, hogy szólni fog az általa ismert kínai üzletembereknek, vásárolják fel Koszovót. Ezzel a legnagyobb ,,intim vágya” teljesül – mondta az énekesnő.

Egyébként Maja Nikolić a Szerb Haladó Párt tagja.

A képen: Maja Nikolić

F. L.

Hasonló bejegyzések