Jobbik: Határon túl is épülünk – Szávay István Erdélyben
Szomorú, de sajnos jellemző, ahogyan az RMDSZ segédkezet nyújt a történelmi bűneitől terhelt MSZP-nek, hogy a posztkommunista utódpárt erdélyi kampányba kezdhessen – jelentette ki Szatmárnémetiben tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő.
A párt Nemzetpolitikai Kabinetjét vezető Szávay kifejtette, másokkal ellentétben a Jobbik nem csak néhány hónappal ezelőtt találta fel a nemzetpolitikát, hanem 2003-as párttá alakulása óta kiemelt figyelmet fordít a külhoni magyarok ügyeire. Ennek jegyében megkezdték a felkészülést és a programírást a 2014-es választásra.
Szávay István kritika tárgyává tette, hogy az elcsatolt területeken élő magyarság továbbra sem érez erős, érdekeiért kiálló Magyarországot a háta mögött, a kettős állampolgársági ügyintézésben hónapos, féléves csúszások vannak, továbbá a Fidesz nem támogatta a Jobbik indítványát az ügyintézésre fordított keret növelésére.
Munkahelyekkel a magyarságért
A nemzeti radikális párt olyan ösztönző rendszert valósítana meg, amely arra sarkallná a magyarországi cégeket, hogy külföldi tőkebefektetéseik magyarlakta területekre irányuljanak, ott hozzanak létre munkahelyeket. Szávay megjegyezte, sajnos sok esetben a magyar állami cégek sem tartják fontosnak, hogy határon túl magyar családoknak biztosítsanak megélhetést.
Szávay István azt is bejelentette, hogy a sajtótájékoztató után Apáti István országgyűlési képviselővel fogadóórát tartanak, és a nemzeti radikális párt a mai nappal hivatalosan is megkezdi Szatmár megyei építkezését, melyet február végén egy másfél hetes erdélyi út fog követni. (Mint ismert, a Jobbikba évek óta lehetőség van külhonból is jelentkezni, ennek koordinált szervezését tavaly novemberben jelentette be a politikus.)
Mosdatnák a szerecsent
A sajtótájékoztatón Szávay István reagált Mesterházy Attila és a szocialisták szerdai kolozsvári „tanulmányi kirándulására”. „Az MSZP nagy hirtelen felfedezte azt, hogy külhonban él a nemzet egynegyede, és a választójog megadása után a téma fontos lett a posztkommunista utódpártnak” – jegyezte meg a jobbikos képviselő. Szávay vérlázítónak tartja, hogy a magyarok irányába elkövetett történelmi bűnei után az MSZP kampányolni jön Erdélybe, miközben nem támogatta a külhoni magyarok szavazati jogát.
Ennél is nagyobb „pofátlanságnak” nevezte, hogy a kolozsvári elnökségi ülésen az a Szanyi Tibor is részt vett, aki nem hogy a szavazati jogot, de még a kettős állampolgárságot sem támogatta 2010-ben.
A jobbikos politikus szerint szép dolog a bocsánatkérés, ha őszintén, szívből történik, itt azonban nem erről van szó. Néhány órával ugyanis az MSZP-RMDSZ együttműködés aláírása után a szocialisták miskolci szervezete markáns közleményben már az erdélyi magyarok térhódításával riogatott: szerintük túl sok az erdélyi magyar a városban.
Szávay szerint szomorú, de egyben jellemző, ahogy ehhez a színjátékhoz az RMDSZ segédkezet nyújtott. Mint fogalmazott, Markó Béla „a történelmi bűneitől terhelt szerecsennek nyújtott szappant és törölközőt”, noha választóitól nem erre kapott felhatalmazást.
B. J. – barikad.hu
T. T.