Egyéb 

Újvidék: sírgyalázás, lebegő holttest, halálos gázolás és cirill betűk

ujvidek regenA valaha szebb napokat is látott Újvidék, amely Délvidék székvárosa, ismét a Kékfény c. műsorba illő történésekkel ,,örvendeztette meg” lakóit.

Az újvidéki rendőrséget kedden arról értesítették, hogy ismeretlen személyek meggyaláztak két sírhelyet a városi temetőben. Az elkövetők bemásztak a kriptákba, de a sírokat gondozó hozzátartozók szerint nem vittek magukkal semmit. Az ügyészség az esetet minősített lopáskísérletnek minősítette. A helyszínelés során kiderült, hogy összesen 32 sírhelyről elmozdították a kőlapot.

 

A Duna-folyó bal partján, a Sanghaj település mellett lévő üdülő övezetben egy 49 éves, újvidéki férfi holttestére bukkantak szerdán, a sebek felszínes elemzéséből a nyomozók arra következtetnek, hogy halálát erőszakos cselekmény idézte elő.

Egy 18 éves fiút gázoltak el szintén Újvidéken. A holttestére még este, a Pirosi úton találtak rá. Az első információk szerint, miközben a fiatalember a városból, egy születésnapról igyekezett hazafelé, elütötte egy kisbusz, amely megállás nélkül továbbhajtott. A fiú a balesetet követően a helyszínen életét vesztette. A baleset színhelyétől nem messze a rendőrség megtalálta a járművet, a vezetőjét pedig a tömbházak között bújkálva lelték meg és tartóztatták le. 

Végezetül pedig, amiről már korábban is írtunk, további megerősítést nyert. Borko Ilić, Újvidék alpolgármestere azt mondta az újvidéki buszok feliratainak cirill betűsre történt cserélése kapcsán, hogy teljesen logikus elvárás, hogy a szerb iskolarendszerben, az egész népesség terhére ingyenesen tanuló magyarok tudjanak szerbül, és ismerjék a cirill betűket is.

Ilyenné tették a mi Újvidékünket!

T. T.

Hasonló bejegyzések