Egyéb 

Vita: Alkotmányellenes a délvidéki földek kiárusítása az Arab Emirátusoknak?

ezeregy szerb ejszakaA tartományi ombudsman és a köztársasági kormány egy kisebb közlemény háborúba kezdett, annak a vitának a megtárgyalásában, hogy az elhíresült Egyesült Emirátusok-beli céggel kötött földszerződés vajon törvény- és alkotmánysértő-e, avagy nem.  

A tartományi ombudsman vasárnap kiadott közleményében kijelenti, hogy a kormány az Al Dahra vállalattal aláírt előszerződése, nincs összhangban a mezőgazdasági földekről szóló törvénnyel, valamint a vagyon-visszaszármaztatásról és kártalanításról szóló törvénnyel, ezért komoly kárt okozhat Szerbia állampolgárainak. Mivel a mezőgazdasági földekről szóló törvény előírja, hogy a föld tulajdonosa nem lehet külföldi magán-, illetve jogi személy, és hogy az állami tulajdonban lévő földterületet nem lehet eladni.

A köztársasági kormány képviselői azonban reagálásukban azt állítják, hogy az államközi szerződés felette áll a törvénynek, így a megállapodás az alkotmány szerint is megfelelő formájú.

A köztársasági közlemény egyúttal nekiment a tartományi ombudsmannak is és kemény vádakkal illették őket, miszerint az ombudsman tudatában van a törvényeknek, ennek ellenére támadja az előszerződést, amely szerintük csakis politikai befolyás és pártérdekek behatását jelenthetik.

A vádakra reagálva a  tartományi ombudsman közleményében leszögezi, hogy az intézmény feladata az, hogy gondot viseljen az emberi jogok alkotmánnyal szavatolt védelméről és fejlesztéséről. Mint írják, a tevékenységük során kizárólag a polgárok jogainak védelmét tartják szem előtt, márpedig a kormány és az Al Dahra által kötött előszerződésben foglaltak között van olyan, ami sérti a polgárok alkotmány által szavatolt jogait. Valamint elhatárolódnak attól a gyanúsítgatástól, miszerint politikai befolyás alatt állnának.  

A tegnap kiadott közlemény leírja, hogy a köztársasági kormány állításával szemben az államközi szerződés soha nem állhat az alkotmány felett. Mint írják legalább 7 pontban sérti meg az alkotmányt az Al Dahrával való előszerződés. Többek között az alkotmány 58. szakaszát, amely szavatolja a törvény alapján szerzett javak zavartalan élvezetét, a 60. szakaszt, amely a munkára való jogot szavatolja, a 21. szakaszt, amely szerint az alkotmány és a törvény előtt mindenki egyforma, a 12. szakaszban foglaltakat, miszerint az államhatalom korlátolt felhatalmazásokkal bír a polgárok tartományi autonómiához és helyi önkormányzathoz való joga vonatkozásában. S különösen sérült a közérdekű javak státuszáról szóló kitétel, amelyet az alkotmány 88. szakasza szavatol. A mezőgazdasági földterületekről szóló törvény egyértelműen kimondja, hogy a földterület tulajdonosa nem lehet sem külföldi jogi, sem magánszemély. Az előszerződés sérti az alkotmány 18. szakaszát is, amely a szavatolt emberi és kisebbségi jogok közvetlen alkalmazását garantálja. Végül sérül a 20. szakasz is, amely szerint az elért emberi és kisebbségi jogok nem csökkenhetnek.

A földek eladása körül kialakult ködösítés és a szerződés jóformán titkosítása arra a gyanúra ad okot, hogy a kormány döntésében nem a józan ész, az ország törvényei vagy épp az  alkotmány lesz az, amely végső soron a döntés mérlegnyelvét meghatározza.  Azt az alkotmányt amelyet más esetekben, például a cirill betűvetés kötelező használatakor, vagy akár a tartományi költségvetés alacsony szinten tartásakor oly erős fundamentumként használnak az érvelésben, az most talán nem lesz elegendő. Valójában a döntést jól behatárolható érdekszövetségek, a gazdasági érdekek, a pénz és a tőke szava lesz az, amely az erősebb kutya jogán eldönti ezt a vitás kérdést a tartományi ombudsman és a köztársasági kormány között.

Sajnos, így eshet meg az, hogy döntenek a délvidéki emberek feje felett, hogy mi történjen a lábuk alatt heverő földekkel.

(B92, VajMa, MaSzó nyomán H. Á.)

Hasonló bejegyzések