Egyéb 

Valami bűzlik Franciaországban

buzOrrfacsaró bűz árasztotta el keddre virradóra Párizst és Franciaország nyugati térségét – a kellemetlen szagot egy roueni vegyi gyárból kiszabadult gáz okozza. Az illetékes hatóságok szerint az anyag „semmilyen veszélyt nem jelent az egészségre”.

Egy rendőrségi illetékes szerint az éjszaka folyamán égtek a telefonvonalak, az aggódó párizsiak fejfájásra panaszkodtak és a bűz eredete felől érdeklődtek.
 
A prefektúra tájékoztatása szerint a fővárostól 120 kilométerre északnyugatra fekvő Rouen olajszármazékokat előállító gyárából úgynevezett merkaptán gáz szabadult ki, és a széljárás miatt a gázfelhő keddre virradóra elérte Párizst, illetve a környékbeli településeket. Rouen lakói fejfájásra és hányingerre panaszkodnak.
   
A belügyminisztérium közleményben nyugtatta meg a lakosságot, hogy a gázfelhő „semmilyen veszélyt nem jelent az egészségre”. Pierre-Henry Brandet szóvivő elmondta: a mérések szerint a gáz koncentrációja nagyon kicsi, ugyanakkor nagyon sokan érzik a bűzt. 
   
A merkaptán gázoknak rendkívül kellemetlen, szinte kibírhatatlan szaguk van, és már kis mennyiségben is átható bűzt okoznak. Az egészségre kis mennyiségben ártalmatlanok, nagy mennyiségben belélegezve szédülést, fejfájást és hányást okoznak. A párizsi tűzoltóság szerint a meteorológiai körülményektől függően a felhő természetes úton szét fog oszlani.
   
A tűzoltóság és a belügyminisztérium is arra kérte a lakosságot, hogy ne telefonáljanak többet a mentőknek és a tűzoltóságnak, mert a túl sok hívás lebénította a segélyhívó központok munkáját.

(MTI – Gye)

Hasonló bejegyzések