Egyéb 

Az újvidéki ,,haladók” szerint a cirill írást védeni kell – Kikeltek az MRM ellen is

troll noA Szerb Haladó Párt (SNS) újvidéki városi bizottsága válaszolt a magyar pártok és szervezetek minapi nyílt levelére, amelyben azok azt kérték, Miloš Vučević polgármester kérjen elnézést a kisebbségi jogok megsértése miatt.

„A városi autóbuszok iránykijelzőjén a latin betűsről cirill betűs írásmódra való váltással a városi hatalom voltaképpen az alkotmányt, Szerbia törvényeit és Újvidék város alapszabályát védi”, áll a közleményben. Az, hogy az autóbuszokon korábban latin betűs írásmóddal írták ki a járatok irányát, a SNS szerint nem állt a törvényekkel összhangban.

 

„A nyelv és az írásmód közötti szándékos különbségtétel miatt Újvidéken már napok óta folyik a hajsza a cirill betűs írásmód és a városi hatóságok ellen, amelyet egyes pártok és szervezetek vezetnek piszlicsáré párt- és magánérdekek miatt”, áll a SNS városi bizottságának közleményében.

A SNS kiemeli, a nyílt levél egyik aláírója az a Magyar Remény Mozgalom, amely Vajdaság Köztársaság megalakításáért száll síkra, s ugyanez a párt „önkéntes csapatokat” akart szervezni Vajdaság azon községeiben, ahol a magyarok vannak többségben, ezen kívül nyíltan támogatják a szélsőséges Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat is.

Négy magyar párt és hét civil szervezet a minap nyílt levélben követelte Miloš Vučević újvidéki polgármestertől, hogy kérjen elnézést és tartsa tiszteletben a kisebbségek hivatalos nyelvhasználatra vonatkozó jogát, valamint hogy az ügyészség kezdeményezzen eljárást azok ellen, akik megsértették ezt a jogot.

A Szerb Haladó Párt közleménye kapcsán megkérdeztük a Magyar Remény Mozgalom (MRM) elnökét is, mit gondol a haladók állításairól. László Bálint a következőket nyilatkozta: 

– A nemzeti érzelmektől túlfűtött újvidéki ,,haladó” városvezetés válaszában megkerüli a magyar pártok és civil szervezetek által kifogásolt tényeket, miszerint az alkotmány és a törvények nem csupán a szerb nyelv és a cirill írásmód használatát írják elő, hanem köteleznek minden önkormányzatot is, ahol egyes nemzeti közösségek nyelvei is hivatalos használatban vannak, hogy a gyakorlatban is alkalmazzák azt a különböző közintézmények, közvállalatok feliratozásai során is. A városi tömegközlekedés is ide tartozik. Nem lehet önkényesen degradálni a kisebbségi jogokat. Ami az SNS egyéb, az MRM-re vonatkozó ,,megjegyzéseit” illeti, valóban mi voltunk és vagyunk, akik az önkéntes polgárőrség bevezetését szorgalmazzuk, de ez nem az adott települések nemzetiségi összetételéhez kapcsolódik. Sajnos azonban, hogy egyelőre leginkább a magyar többségű délvidéki falvak a leginkább érintettek ilyen téren. Továbbá, az MRM még tavaly márciusban leszögezte, hogy támogathatónak tartja a Vajdasági Klub kezdeményezését, amely a tartomány föderalizációjára vonatkozik. Végezetül pedig, a haladók igazán tisztában lehetnének, hiszen ők kormányoznak most, és mindenbe betekintésük van, hogy a HVIM nem létezik Délvidéken, Szerbiában, ezért az ezzel kapcsolatos állításuk semmi más, mint tiszta mellétrafálás és uszítás. Az újvidéki városvezetés jobban tenné, ha inkább beismerné téves lépését, és eleget tenne a törvényben előírt kötelezettségének, amelyre a magyar szervezetek felhívták a figyelmüket – mondta az MRM elnöke.

B92 és VajdaságMa nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések