Egyéb 

Bozóki: Tiltakozás a Magyar Szó egypártisága ellen

CenzuraNégy vajdasági magyar párt – a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Magyar Remény Mozgalom és a Magyar Polgári Szövetség – valamint hét civil szervezet 2013. január 24. nyílt levelet intézett Miloš Vučević újvidéki polgármesterhez, amelyben a latin írás egyenrangúságának biztosítására szólítják fel a városi szerveket (http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Incidensek). (A levél aláírásra a VMSZ-nek is fel lett kínálva, de a párttól semmilyen visszajelzés nem érkezett.)

Az Újvidéki Rádió még azon a napon, a 18:30-kor kezdődő esti híradóban, ismertette a levél tartalmát. Nem sokkal később [21:44-kor] a levél felkerült a Vajdaság Ma Internetes portálra is, korábban pedig a DélHír Portálra [18:40-kor]. A Vajdasági Rádió és Televízió magyar szerkesztősége is, január 25-én a 19 órai Esti Híradóban, részleteket is közölt a levél tartalmából.

 

A Magyar Szó szerkesztőségének két címre is postázva lett a levél, ugyanakkor, amikor többi médiának (január 24-én, 17:37 órakor). A levél a lap egyik főszerkesztő helyettesének még külön a figyelmébe is lett ajánlva. A lap azonban sem a pénteki, sem a szombati számában egy sort nem közölt e levélről. A főszerkesztő helyettes a kérdésre, hogy a lap miért nem számot be az eseményről, a mai napig semmilyen érdemi választ nem tudott adni.

Nem először történik meg, hogy egyetlen napilapunk nem közi a – VMSZ-en kívüli – vajdasági magyar pártok és a hatalmi párt holdudvarához nem tartozó magyar civil szervezetek tevékenységével kapcsolatos híreket.

Csak a legutóbbi példát említem: 2012. szeptember 27-én az említett négy vajdasági magyar párt, kilenc civil szervezet, valamint 218 magánszemély felhívást intézett a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz és az Európai Unió magyar képviselőihez, amelyben 15 pontban összegezték a vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének követelményeit. A Magyar Szó a dokumentumról – nagy késéssel, miután a szerb és a magyarországi sajtó is már foglalkozott vele, valamint többszöri érdeklődés után – csak 2012. október 9-én számolt be.

A közösségi események iránti ilyen viszonyulásban csakis a szándékos mellőzést és/vagy a dilettantizmust lehet felfedezni, ami ellenkezik a lap közszolgálati feladatával, a szakma szabályaival és a demokrácia elveivel. Nem utolsó sorban pedig a magyar közösség érdekeivel és az említett pártok, valamint civil szervezetek közösségünk kérdéseinek megoldására irányuló törekvéseivel.
Mindez sajnos erősíti azt az véleményt, hogy az egyetlen magyar nyelvű napilap, a Magyar Szó teljesen a VMSZ és az általa irányított Magyar Nemzeti Tanács (MNT) befolyása alá került, vagyis „egypárti” lett.

Nekünk nem ilyen lapra van szükségünk. Nem kell csodálkozni ezért, hogy a „vajdasági magyarságnak nem kell a saját sajtója”. Demokratikus környezetben sokkal kisebb hibáért menesztenék a felelőseket.

Tiltakozok az ilyen szerkesztéspolitika ellen!

Újvidék, 2013. január 27.

Mgr. Bozóki Antal,
az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke


Kapcsolódó írás:

Pártok és civil szervezetek felhívása: Biztosítsák a latin írás egyenrangúságát!

Hasonló bejegyzések