Egyéb 

Újabb magyarellenesség Temerinben: az egyik fiatalnak eltörték az orrát, a többieket összerugdosták + ,,Halál a magyarokra” falfirka

 20110402191824Vasárnap hajnali fél kettő tájban Temerinben a JNH utcában támadás ért két magyar fiatalembert. A fiatalok egy szórakozóhelyről hazafelé tartva magyarul beszélgettek, amikor elhaladt mellettük egy hat, ismeretlen személyekből álló csoport, melynek tagjai – a sértettek elmondása szerint – hirtelen visszafordultak, és rájuk támadtak. Az egyik magyar fiatalembert üveggel fejbe vágták, míg a másikat földre teperték és összerugdosták. A támadók a fiúk bántalmazása közben a magyar anyjukat szidalmazták szerb nyelven! A két áldozat közül az egyik súlyosabb sérüléseket szenvedett.

Ötven méterre a tettük helyszínétől a huligánok újra magyarokra támadtak. A második támadásuk következményeként egy újabb magyar fiatal sérült meg, aki orrtörést szenvedett, két társa könnyebb sérülésekkel megúszta.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben. Hivatalos közleményt nem adott ki az esetről.

A temerini magyarság joggal várja el a hivatalos szervektől, hogy elfogulatlanul végezzék el munkájukat és a tetteseket a lehető legszigorúbban büntessék meg. Ugyanakkor, a Temerini Községi Képviselő-testülettől, illetve az itt működő magyar pártoktól is kérik, hogy a legerélyesebben ítéljék el a történteket, kövessék figyelemmel az ügy alakulását és nyújtsanak segítséget az áldozatoknak. 

Oláh Róbert                                                                                                              Temerin, 2013. január 27.

(A kép illusztráció)

FRISSíTÉS – Magyarellenes falfirka Temerinben

Szemmel láthatóan megismétlődnek a korábbi forgatókönyvek: miután magyar ügyekben összehangolt pszichológiai háború kezdődött a szerb sajtó egy részében, a hamis információkra épített, kódolt üzenetek szinte azonnal meghallgatásra találtak.

Január 26-án reggel a temerini Október 23-a utca lakói szembesülhettek a Smrt Mađarima (Halál a magyarokra) nemzeti gyűlöletet keltő falfeliratra, s még egy huszonnégy óra sem telt bele, amikor egy hat fős, szerbül beszélő csoport minden ok nélkül agyba-főbe vert három magyar fiatalt a JNH utcában. Értesüléseink szerint ezúttal a rendőrség előállított több támadót is. Kíváncsian várjuk, őket vizsgálati fogságba helyezik-e, s vajon meddig fogják benn tartani. Arról nem is szólva, hogy elnyerik-e méltó büntetésüket?

A VMDP körzeti szervezete elvárja a község illetékeseitől, hogy elítéljék a polgáraink nyugalmára és az itt élő magyar közösség jogaira egyaránt súlyos veszélyt jelentő támadásokat, egyúttal követeljük a község közbiztonságával foglalkozó tanács azonnali összehívását – olvasható a Csorba Béla által aláírt közleményben.

temerin magyarellenes falfirka


Hasonló bejegyzések