Magyar-román (v)iszony: Zászlóégetés Kolozsváron, zárt kapuk mögötti meccs Budapesten
Egy magyar zászlót is elégettek a Rapid Bucuresti labdarúgócsapatának szurkolói a kolozsvári CFR elleni hétfő esti bajnoki mérkőzésen – közölte kedden a Transindex.ro portál.
A forrásként megjelölt stiridesport.ro portál fényképet is közölt arról, amint a lelátókat elválasztó drótkerítésre akasztott magyar zászló égni kezd, megjegyezvén, hogy a bukaresti szurkolók a kolozsvári CFR zászlaját is meggyújtották a mérkőzés elején.
A kolozsvári CFR-t elsősorban Pászkány Árpád magyar nemzetiségű tulajdonosa miatt tekintik egyesek magyar csapatnak, de az is az együttes magyar kötődéseit sugallja, hogy a törzsszurkolói olykor magyarul is eléneklik a csapatot biztató rigmusokat.
A csapat honlapján feltüntetett 37-es játékoskeretben egy magyarországi (a régóta sérülésekkel bajlódó Vass Ádám) és két erdélyi magyar játékos (Sepsi László és Veres Szilárd) szerepel. A csapat gerincét a Portugáliából és Dél-Amerikából igazolt játékosok adják.
A mostani sorozatban is Bajnokok Ligája-résztvevő kolozsvári CFR vasárnap a Ferencvárossal játszik barátságos találkozót – ez lesz az Albert Stadion búcsúztatója. Pénteken zártkapus mérkőzésen fogadja a magyar válogatott Romániát világbajnoki selejtezőn.
Érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik a Magyarország-Románia összecsapás, annak ellenére is, hogy az izraeli lobbi elintézte, hogy üres lelátók előtt játszák le a mérkőzést. Kíváncsian várjuk, hogy Budapest utcáin a meccs előtt és alatt milyen hangulat fog uralkodni.
Transindex nyomán T. T.