Egyéb 

Anyaországi csúcsbotrány: az egyik legjobb újságírótól „visszakérik” a Táncsics-díjat, mert kimondta: létezik cigánybűnözés

a balogBalog Zoltán, az emberi erőforrások „következetes” minisztere a balliberális elvtársak nyomásának engedve arra kéri Szaniszló Ferenc nemzeti érzelmű kiváló újságírót, adja vissza a neki tévedésből megítélt Táncsics-díjat. A tárca vezetője ezt írta: „2013. március 15-e alkalmából Táncsics-díjat adományoztam Önnek a Magyar Újságírók Közössége felterjesztése alapján. Döntésemmel elsősorban azt a munkát szándékoztam elismerni, melyet külpolitikai újságíróként végzett, amikor az egykori szovjet térségből és a balkáni háborúról tudósított”.

A döntés meghozatalát követően értesültem azokról, az elmúlt években tett kijelentéseiről, melyekkel nem tudok azonosulni, mert szemben állnak az általam és a Kormány által képviselt értékekkel” – folytatta Balog Zoltán. „Rossz döntésemet a nyilvánosság előtt is rögtön beláttam. Más eszközöm nem lévén, ezúton kérem arra, szíveskedjen visszaadni az Önnek általam, tévedésből megítélt Táncsics-díjat. Bízom bölcs döntésében” – zárul a miniszter levele.

Szaniszló Ferenc egyik „főbűne”, hogy kimondta azt, amit mindenki tud, csak tilos róla beszélni: létezik cigánybűnözés Magyarországon.

A képen: Szaniszló veszi át a díjat Balogtól

MTI nyomán F. L.

Hasonló bejegyzések