Egyéb 

Az amerikai magyarok a Helsinki Bizottságnál követelik az egyenlő jogokat – a délvidéki magyaroknak is!

am-magy-szovRészrehajlás nélkül, kizárólag a nyugati értékek előmozdításának szempontjából kellene vizsgálni a magyarországi demokrácia állapotát – hangoztatta az Egyesült Államok Helsinki Bizottságához az Amerikai Magyar Szövetség (AHF) nevében kedden eljuttatott nyilatkozatban Koszorús Ferenc, a szervezet elnöke.

Az Amerikai Magyar Szövetség közleményében kijelentette: akik támogatják azt a megkérdőjelezendő nézetet, miszerint „a demokrácia súlyos veszélyben van Magyarországon”, figyelmen kívül hagyják a térség egyes régióiban megnyilvánuló antiszemitizmust, valamint a Magyarországgal szomszédos országok magyar kisebbségei elleni diszkriminatív politikát.

További aggodalmukat fejezték ki azzal „a demokráciát és az emberi jogokat fenyegető veszéllyel” kapcsolatban, amely Közép- és Kelet-Európa egyes országaiban a magyar kisebbség ellen irányuló diszkriminatív lépesekből és politikából ered.

Az AHF felhívta az amerikai Helsinki Bizottság figyelmét arra, hogy a szerbiai Délvidéken továbbra sem szűnnek a magyar nemzetiségűek elleni erőszakos támadások és kilengések, a gyűlölködő falfirkák és jogi egyenlőtlenségek sorra tapasztalhatóak a térségben.

Az amerikai magyar szervezet nyilatkozatában kifogásolta, hogy ezen országok a magyar kisebbségekkel szembeni bánásmód terén példaértékűnek nem mondható teljesítményük ellenére „Magyarországot bírálják megmagyarázhatatlan módon, amiért a nemzetközi normákkal és gyakorlattal összhangban álló, ésszerű intézkedéseket hoz”.

(MTI nyomán H. Á.)

Hasonló bejegyzések