Egyéb 

Barka Emese bronzérmes, Hatos Gábor ezüst

barka emeseBarka Emese bronzérmet nyert az 55 kilogrammos kategóriában a Tbilisziben zajló birkózó-Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

„Szerintem Emese legyőzi a románt” – mondta kevéssel a bronzcsata előtt Wöller Ákos edző, hozzátéve, hogy ehhez ki kell fárasztani a háromszoros Eb-harmadik Ana Maria Pavalt.

A mérkőzés aztán elsősorban taktikai küzdelmet hozott. Az első menetben Barka próbálkozott, de egyszerűen nem talált fogást ellenfelén, akit az idő múltával egyre többször próbált aktívabb birkózásra sarkalni a mérkőzésvezető. Paval ennek ellenére végig a magyar birkózó csuklóját fogta, így két figyelmeztetés után, tíz másodperccel a szakasz vége előtt megintették, ezzel Barka került előnybe (1-0).

A második menet első felében valamivel aktívabbá vált Paval, de sokáig nem volt veszélyes, amit a szőnyegen csinált, aztán egy gyors mozdulattal mégis Barka mögé került. Mielőtt még nagyobb baj lett volna, szorult helyzetéből szépen fogott vissza a magyar birkózó, és riválisa mögé került (1-1). Ez utóbbi pont a bronzérmet jelentette Barka Emesének, mivel a hátralévő időben jól és összeszedetten védekezett.

Barka a könnyeivel küszködött

„Nagyon, nagyon örülök, ezért jöttem. Ezen a meccsen nem az döntött, ki az ügyesebb, óriási taktikai harc volt” – mondta sírva Barka, akinek sorra jöttek gratulálni a magyar csapat tagjai és vezetői.

Barka Emese a magyar csapat első érmét szerezte meg Tbilisziben, s egyben pályafutása második Eb-bronzát gyűjtötte be. A kategória küzdelmeit az őt az elődöntőben legyőző svéd Sofia Mattsson nyerte meg.

Hatos Gábor ezüstérmet szerzett a szabadfogásúak 74 kg-os kategóriájában, a 120 kg-ban szereplő Ligeti Dániel pedig kikapott a bronzmeccsen, így ötödikként zárt.

(MTI nyomán Gye)

Hasonló bejegyzések