Kommunista emléktáblát tüntettek el Hódmezővásárhelyen
Habár a kommunista utcanevek már több mint két évtizede eltűntek Hódmezővásárhely köztereiről, még mindig akad néhány emléktábla, amely a múlt század diktatórikus rendszerének vagy hírhedt „ikonjainak” állít emléket.
A Teleki és a Rákóczi utca sarkán álló épület falán tegnapig emléktábla hirdette az ún. Tanácsköztársaság helyi direktóriumának és vésztörvényszékének „dicsőséges” megalakulását és székhelyét. Tegnap magánkezdeményezésre jelképesen eltüntették a 133 napos kommunista rémuralomra emlékeztető táblát Hódmezővásárhelyen.
Az 1919. március 21-én kikiáltott, Tanácsköztársaságnak nevezett proletárdiktatúra gyökerestől forgatta fel a magyar társadalmat; az úgynevezett „Lenin-fiúk” akciói során példátlan terror zúdult az országra.
A „Lenin-fiúk” hírhedt páncélvonatukon járták az országot. A vörös terroristák amerre megfordultak felakasztott, legyilkolt embereket hagytak maguk után. A vérengzések mellett a háború idején leszegényített parasztságtól gátlás nélkül kobozták el a mindennapi betevőt, ezzel párhuzamosan az ártatlan polgári lakosság körében túszok sokaságát szedték. A vörös terror halálos áldozatainak száma meghaladja a fél ezret.
Szeged Ma nyomán F. L.