Milyen messze van az EU?
Nem született megállapodás Ivica Dačić szerb és Hashim Thaci koszovói kormányfő között az észak-koszovói önkormányzatok önrendelkezésének ügyében az újabb, hetedik brüsszeli tárgyalási fordulón, így egyelőre nem várható döntés arról, megkezdődhetnek-e Szerbiával az uniós csatlakozási tárgyalások. A két kormányfő ugyanakkor jelentős előrelépésről számolt be.
Az unió miniszteri tanácsa április 22.-ig dönt arról, elég érett-e Belgrád a tárgyalások megkezdésére. Az EU azzal a feltétellel tárná legalább résnyire az ajtót Belgrád előtt, ha normalizálná kapcsolatait Koszovóval. Ez azonban nagyon bonyolult folyamat, hiszen egyik fél sem akar rosszul kijönni a tárgyalásokból, s úgy feltűnni saját honfitársai, szavazói előtt, hogy túl sokat engedett a másik félnek. A szerb kormányfő emiatt is hangoztatja rendületlenül, ha törik, ha szakad, hazája nem ismeri el Koszovó függetlenségét.
A megbeszélések legvitatottabb pontja, s ez volt a témája a két utolsó fordulónak is, az Észak-Koszovóban élő szerbek által fenntartott önkormányzatok.
Az EU álláspontja az, hogy Pristinának Észak-Koszovóra is ki kell terjesztenie fennhatóságát. Dačić számára azért sorsdöntő a megállapodás, mert ha Szerbia ismét nem kap dátumot, akkor Szerbiában biztosan előrehozott választást írnak ki, amelyet nagy fölénnyel nyerne a Szerb Haladó Párt (SNS), így a szocialista párti Dačić kormányfői pozíciója is veszélybe kerülne.
A csütörtök hajnalba nyúló tárgyalásokon előrelépés történt, az azonban nem derül ki a megbeszéléseket követő nyilatkozatokból, hogy ez miként befolyásolja a koszovói szerb közösség helyzetét.
Tarolnának a haladók
A B92 és az Ipsos közös, február végén közzétett felmérése szerint elsöprő a kormány legnagyobb ereje, a Szerb Haladó Párt (SNS) támogatottsága: ha most rendeznének parlamenti választást, az Ivica Dačić kormányfőhelyettes-vezette tömörülés 41 százalékos eredményt érne el. Az ellenzéki Demokrata Pártot, melyet a széthullás fenyeget, a megkérdezetteknek már csak 13 százaléka támogatja. Szintén 13 százalékon ál a Szerb Szocialista Párt (SPS). Az SNS tehát igen jól járna egy előrehozott voksolással.
Sorsdöntő lesz az április
Németország még nem döntött arról, megvétózza-e, hogy megkezdődhessenek a csatlakozási tárgyalások Szerbiával – nyilatkozta Andreas Schockenhoff német kereszténydemokrata képviselő Pristinában. A politikus a Bundestag küldöttségével érkezett a koszovói fővárosba. Mint a Tanjug közlése szerint elmondta, a Bundestag csak az Európai Bizottság jelentésének elkészülte után, várhatóan április végén dönt ebben a kérdésben. Úgy véli, ha Szerbia júniusban még nem kap zöld utat a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, egy évbe is beletelhet, amíg a téma újra az Európai Tanács asztalára kerül.
(Nol nyomán Gye)