a pasztor004Egyéb 

Dörgölőzés? Pásztor azt szeretné, ha a szerb kormányfő haladó párti lenne

a pasztor004Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke beleavatkozott a szerb a hatalmi koalíció viszonyaiba. A Danas belgrádi lapnak adott nyilatkozatában egyebek között kijelentette, hogy szerinte szükség van a kormány átalakítására, mert nem természetes, hogy a kisebb koalíciós partner nagyobb jogi-formális hatalommal rendelkezzen. Ennek értelmében Pásztor szerint a kormányfő posztját szerb haladó párti káder kellene, hogy betöltse (magyarán: Dačić helyett Vučić). Gyorsan hozzáfűzte, hogy ez nem egy szurkolói álláspont (ilyesvalami eszünkbe sem jutott – F. L. megj.). Pásztor úgy véli, hogy ez a változás politikai stabilitáshoz vezetne, amely a VMSZ számára mindennél fontosabb.

Miután kicsit kedveskedett a haladókkal, Pásztor a demokraták irányában is tett egy gesztust. Azt mondta, nem tartja valószínűnek, hogy a demokrata párti Bojan Pajtić, a vajdasági kormány elnöke lemondana posztjáról és előrehozott tartományi választások kiírására kerülne sor. Ha ez mégis bekövetkezne, nagy lenne az esély arra, hogy a jelenlegi koalíciós partnerek (tehát a Demokrata Párt, a VMSZ és néhány politikai törmelék – F. L. megj.) ismét kormányt alakítsanak tartományi szinten.

Pásztor úgy véli, hogy a Vajdasági Fejlesztési Bank körüli botrány kapcsán roppant fontos, hogy kiderüljön mi történt pontosan, ki idézte elő a válságot és kik a felelősek. (Nem biztos, hogy az Pásztornak olyan nagyon jó lenne – F. L. megj.)

F. L.       

     

Hasonló bejegyzések