a lakatosEgyéb 

Kihallgatták Bilicki Ervin apját

a lakatosA rendőrség kihallgatta Lakatos Istvánt, a brutálisan meggyilkolt óbecsei Bilicki Ervin (17) apját. Lakatos két órát töltött a rendőrállomáson, utána kiengedték.

A Blic napilap információi szerint a rendőrség azért hallgatta ki Lakatost, mert fenyegetőzött, hogy – amennyiben az illetékesek nem teszik meg a szükséges lépéseket – ő maga fog ítélkezni Ervin gyilkosai felett.

Utólag kijelentette, hogy felindulásból mondta azt, ami fenyegetésnek minősíthető. Felháborította, hogy a rendőrség először azt állítótta, Ervin könnyebb sérüléseket szenvedett és belefulladt egy pocsolyába. Olyan benyomása támadt, hogy elmarad a komolyabb vizsgálat és úgy gondolta, kénytelen lesz saját kezébe venni az igazságot.

A kihallgatás során a felügyelők közölték vele: attól tartottak, hogy Lakatos veszélyeztetni fogja az Ervin megverésével gyanúsított és letartóztatott kiskorú fiatalember és családja biztonságát. Lakatos elmondta, ő senkit sem akar bántani, csak az igazság érdekli, s bízik benne, hogy az elkövetők a legszigorúbb büntetésben részesülnek.

A 14 éves P. P. lakásán állítólag véres nadrágot találtak, ami a bűnösségére utal. A Blic napilap P. P.-t továbbra is a Bilicki Ervin megverésében résztvevő szkinhed csoport vezérének nevezi. Tanúk kihallgatásával folytatódik a P. P. bűntársai utáni nyomozás.

A képen: Lakatos István

F. L.

Hasonló bejegyzések