Módosítják a nemzeti tanácsokról szóló törvényt – Bővülnek a hatáskörök
A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény módosításait az év végéig kellene elfogadnia a képviselőháznak – jelentette ki ma Gordana Stamenić, az Igazságügyi és Államigazgatási Minisztérium államtitkára.
„Még nem alakult meg a (módosításokat előkészítő) munkacsoport, de a terv szerint a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény módosítási indítványainak az év végéig a képviselők elé kellene kerülniük” – nyilatkozta a Beta Hírügynökségnek Gordana Stamenić, aki ma részt vett a szerbiai nemzeti kisebbségek helyzetének javításával foglalkozó belgrádi konferencián.
Az összejövetelen tett kijelentése szerint, a módosításoknak köszönhetően a nemzeti tanácsok hatásköre bővülni fog, a 2009-es törvény módosítására pedig az eddigi gyakorlat szolgáltat majd alapot. A szerbiai nemzeti kisebbségek jogainak előmozdításával foglalkozó intézmények és testületek erősítése címmel megtartott konferenciát az Európa Tanács és az Európai Unió képviselői nyitották meg, akik szerint jelentős előrelépés történt a kisebbségvédelem terén, de Szerbia továbbra is számos kihívással szembesül.
Beta nyomán Z.D.