Aszfaltozás és kátyúzás helyett légkondicionálókra és falfestékre költik a községek a közlekedési büntetésekből származó pénzeket
A szerbiai községek az utóbbi három év alatt 75 millió eurót kaptak a közlekedési büntetések megfizettetéséből eredően, de ahelyett, hogy a közlekedésbiztonság fejlesztésére fordították volna az összegeket, inkább más célokra költötték a pénzt.
A törvény szerint a közlekedési büntetések 30 százalékát az állam köteles a községek, városok folyószámlájára befizetni, ami évente mintegy 25 millió eurót jelent. A községek megküldék a 2009 és 2012 közötti időszakra vonatkozó jelentéseket. Az adatok szinte hihetetlenek. A községek mintegy 62 százaléka arról se tud beszámolni, hogy mire költötték ezeket a pénzeket. (!) A beszámolókból kiderül az is, hogy mindössze 9,2 százaléka a pénzeknek lett célszerűen felhasználva. Ez azt jelenti, hogy 75 millióból nem egész 7,5 millió eurót fordítottak a közlekedés fejlesztésre és modernizálására, a többi lóvét törvényellenesen használták fel. Például, a szerémségi Ruma Község 168.000 eurót költött légkondicionálók és székek vásárlására, a szerbiai Krupanjban 251.271 euróért irodai felszereléseket szereztek be, illetve kimeszelték a hivatalokat.
Kíváncsian várjuk, hogy a törvényellenesen felhasznált pénzekért felelnek-e a községi vezetők. Addig is mi tovább kerülgetjük a Holdon található kráterekhez jellemezhető kátyúkat az utakon.
T. T.