derrickEgyéb 

Horst Tappert, a Derrick felügyelőt alakító német színész a Waffen SS tagja volt

derrickA nemzetiszocialista párt fegyveres alakulata, a Waffen SS tagja volt Horst Tappert német színész, akit Derrick felügyelőként ismert meg a világ.

A 85 éves korában meghalt színész soha sem beszélt arról, hogy mi történt vele 16 és 22 éves kora között, vagyis a második világháborúban. Egyszer egy interjúban elmondta, hogy „egészségügyi katona” volt, és a háború vége felé hadifogságba esett. A történelmi források azonban mást mutatnak – állítja Jörg Becker szociológus, aki egy egészen más témában kutatva bukkant a néhai sorozatsztár náci múltjának nyomára.

A 1939 óta működő levéltárban őrzött iratok alapján a színész legkésőbb 1943-tól az SS-ben szolgált, az egyes számú gránátos hadosztályban.

Horst Tappert az egyik legismertebb német színész volt. A Derrick c. krimisorozatnak mind a 281 részében ő alakította a felügyelőt. Az első epizódot 1974-ben sugározták, az utolsó részt pedig 1998-ban.

MTI nyomán F. L.

Hasonló bejegyzések