a parlamentEgyéb 

A szerb hatalom mégsem bízza a döntést a polgárokra? Nem lesz népszavazás a megállapodásról?

a parlamentA szerb parlament elfogadta a kormány jelentését a koszovói albánokkal folytatott tárgyalásokról, valamint a brüsszeli megállapodásról.

A jelentésre a kormánykoalíció pártjainak képviselőin kívül szavazott az ellenzéki Demokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Szerb Megújhodási Mozgalom, tehát összesen 173 képviselő. Ellene szavazott a Szerbiai Demokrata Párt és a Koszovóról érkező egyéni képviselők, vagyis összesen 24-en.

Egy képviselő tartózkodott, öten pedig nem szavaztak.

Az ülésen sok sértegetés és személyeskedés hangzott el, ami viszont a szerb parlamentben teljesen normális jelenségnek számít. A honatyák az „áruló” szót ejtették ki legtöbbször.      

Az ülést megelőzően, a parlament épülete előtt nagyszerb szervezetek, de egyszerű polgárok is a brüsszeli megállapodás ellen tüntettek.

Az ülés végkimenetele alapján úgy fest, hogy a kormány nem bocsátja népszavazásra a brüsszeli megállapodást. Nyilván úgy ítélték meg, hogy a dokumentumot a polgárok többsége leszavazná, már csak azért is, mert nincs kedvük az Európai Unióhoz (amit amúgy meg lehet érteni).

Ennek ellenére nem egészen kizárt, hogy a végén mégis kihirdetik a referendumot, amennyiben tovább fokozódik a nyomás.

F. L.

Hasonló bejegyzések