A brüsszeli megállapodást védi a kormány és szinte a teljes ellenzék – Csak az ,,új radi” DSS hőbörög
Ivica Dačić szerbiai kormányfő kijelentette, immár senkinek sincs joga Koszovó mögé bújni, mert minden ilyen kísérlet a szerbek újabb elvándorlási hullámát vonná maga után. Hozzátette, a brüsszeli egyezmény éppen arra szolgál, hogy megszüntesse a kifogásokat. Szerinte a brüsszeli egyezmény lényege éppen az, hogy megjelöljük a vég kezdetét és a kezdet végét, hogy megtaláljuk a módját, hogy megtegyük azt, amiért megválasztottak bennünket. Elmondta, hogy őket nem a ,,mennyei Szerbia” vezetőinek választották meg, hanem a valóság Szerbiájának.
Rasim Ljajić, a kormány alelnöke szombaton este úgy értékelte, hogy a brüsszeli egyezmény végrehajtása lesz a nehezebbik feladat. Véleménye szerint az volna a legrosszabb, ha a koszovói szerbek és a szerbiai kormány álláspontja különbözne e kérdést illetően. A Szerbiai RTV-nek adott nyilatkozatában Ljajić kifejtette, mindenki tisztában van azzal, hogy az egyezmény alkalmazása nehéz lesz, de annak megkötése nagy előrelépés, minek köszönhetően Szerbia jó fényben tűnhet fel a világ előtt.
Nebojša Stefanović, a szerbiai képviselőház elnöke kijelentette, nagy reményeket fűz ahhoz, hogy létrejön valamiféle megegyezés az észak-koszovói szerbekkel a brüsszeli egyezmény alkalmazásával kapcsolatban. „Szeretném, ha elfogadnák, hogy részt vegyenek az implementációs folyamatban, mert hiszek abban, hogy ez mind az ország, mind a nép érdekeit szolgálja” – mondta Stefanović újságíróknak nyilatkozva Zimonyban.
Vojislav Koštunica, a Szerbiai Demokrata Párt elnöke szombaton kijelentette, a koszovói szerbek számíthatnak az SZDP támogatására a „szégyenteljes” brüsszeli egyezmény békés elutasításában. „Támogatni fogunk minden feltételt, melyet ők támasztanak. Senkinek sincs joga kioktatni a koszovói szerb népet, hogy mi az ő érdeke” – mondta Koštunica az SZDP ifjúsági parlamentjén a belgrádi Óváros községben. Koštunica kiemelte, pártja támogatni fogja a koszovói szerbek tiltakozását, melyet a bejelentések szerint május 10-én tartanak Belgrádban.
Beta nyomán T. T.