Ünnepeken nem kell fizetni Zentán a parkolásért
Zenta város központjában június 03-tól, hétfőtől már fizetni kell, amennyiben személygépkocsinkkal igénybe szeretnénk venni valamelyik kijelölt parkolóhelyet. Az elmúlt napokban befejezték a parkolóhelyek felfestését és azokat a jelzőtáblákat is kihelyezték, amelyeken a parkolási zóna megjelölésén kívül feltüntették az összeget és azt a mobilszámot is, amelyen keresztül SMS-ben kifizethetjük a parkolási díjat. Külön jelzéssel látják el azokat az üzleteket is nemsokára, amelyekben a parkolócédulákat meg lehet vásárolni.
Zentán a parkolásért hétköznapokon reggel héttől este hétig, szombaton pedig délig kell majd fizetni. Vasárnap, állami ünnepeken, a katolikus karácsony és a húsvét alkalmával díjmentesen hagyhatjuk ott személygépkocsijainkat a kijelölt parkolóhelyeken.
Ami a fizetés módját illeti: mobiltelefonunkkal SMS-t kell küldeni (a piros zónában a 8241-es telefonszámra, a kék zónában a 8242-es számra), melyben az autónk rendszámát helyközök és jelek nélkül írjuk meg. SMS-en keresztül napijegyet is válthatunk a 8243-as számra kell elküldeni az üzenetet. A parkolódíj kifizetésének mellőzése vagy meghosszabbításának hiánya 500 dináros különdíjjal lesz “honorálva”.
A parkolójegyeket üzletekben is lehet majd vásárolni és a hátoldalán leírtak szerint kell kitölteni. A jegyet látható helyre kell tenni, hogy az ellenőr megnézhesse a parkolás kezdetének időpontját. A parkolójegy használója köteles golyós- vagy filctollal áthúzni azt az évet, hónapot, napot, órát és percet, amikor elkezdte a parkolást.
A parkolóhelyek környékén lakók 100 dináros havijegyet válthatnak a kommunális vállalat pénztárában.
A szabálytalanul parkoló gépjárművek tulajdonosát értesítik, majd hívják a pókot a gépjármű elszállítása céljából. Ha az autó tulajdonosa még ugyanabban az órában megjelenik, elviheti a járművét, ha viszont nem jelenik meg a kellő időben, a személygépkocsit a szennyvíztisztító területén kialakított gyűjtőhelyre szállítják, ahonnan 5000 dinárért válthatja ki. Ha csak elkezdték az autó elszállításának előkészületeit – 2500 dinárért kiválthatja személygépkocsiját a tulajdonos. Az autók elszállításának teljes folyamatáról videofelvételt készítenek, mert ez idő alatt az üzemeltető is bizonyos felelősséggel tartozik a tulajdonosnak, s bármilyen kárt köteles megtéríteni.
A parkolóőröket hivatalos személyeknek kell tekinteni, és egyenruhájuk is lesz. Az ellenőrök felszerelésének része lesz egy kézi számítógép, egy kis nyomtató és egy digitális fényképezőgép.
További információt a parkolással kapcsolatban a 024/827-800-as telefonszámon, a 201-es melléken szolgáltatnak.