A globalista világ halálos lehelete Szerbiában: Megszorító intézkedések, amelyeket le „kell” nyomni a lakosság torkán; sokan halálukig dolgoznak majd, mások pedig munka nélkül halnak meg
Folyamatban van a kormányülés, amelyen a boldogítóink az országban uralkodó gazdasági helyzetról és a megszorító intézkedésekről tárgyalnak, valamint nyilván arról, hogyan lehetne ezeket lenyomni az érintettek torkán. Egyes kiszivárgott információk szerint az erről szóló tárgyalások és egyeztetések akár tíz napig is eltarthatnak.
A megszorításokra állítólag a túlméretezett költségvetési hiány miatt van szükség (és még véletlenül sem egyes európai és világhatalmak parancsára).
Több nagy szerbiai közvállalat kiárusítása mellett, az állam fontolgatja az állami cégekben és intézményekben dolgozók béreinek befagyasztását. Az egyik legfájóbb kilátásba helyezett intézkedés kétségkívül a nyugdíjak befagyasztása lenne.
Még „szerencse”, hogy a magánszektorban nincs nagyon mit befagyasztani. Az érvényben levő munkatörvény nem más, mint a rabszolgaság szentesítése. A magáncégek tulajdonosai szó szerint azt csinálnak az alkalmazottakkal, amit akarnak. Büntetlenül megtehetik, hogy – visszaélve a 30 százalékos munkanélküliség tényével – éhbérért dolgoztatják a foglalkoztatottakat, sőt akár hónapokig nem is fizetik őket.
A kormány egyik népszerűtlen intézkedése a nyugdíjkorhatár 67 évre való emelése lesz. Németország azt szeretné, ha Szerbiában az említett nyugdíjkorhatár a férfiak és a nők számára azonos lenne. És nyilván úgy is lesz. Ennyit arról, hogy Szerbia egy független állam.
Tehát: akinek van és lesz munkája, a haláláig kell, hogy dolgozzon, akinek pedig nincs és nem is lesz munkája, legmélyebb nyomorban fog meghalni. Több százezer emberi életről van szó.
Ilyen kilátások mellett a délvidéki magyarság számára a területi autonómia kiharcolása lehet az egyetlen kiút. Létezik még valaki, aki ezt kétségbe vonja?
F. L.