hamis alairas nfmEgyéb 

Ada: lakossági petíció az aláírás-hamisítók ellen

hamis alairas nfmBilicki Zoltán, Ada Község polgármestere hétfőn vette át azt a petíciót, amelyben a lakosok felkérik a község vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket az aláírás-hamisítások ügyével kapcsolatban.

Mint ismeretes, a Szerb Haladó Párt Délvidék-szerte gyűjtötte az aláírásokat, amelyekben követelték Bojan Pajtić, tartományi kormányfő leváltását. A 160 ezer aláírás összegyűjtése folyamán azonban valószínűsíthető, hogy számos visszaélés történt, legalábbis ezt jelezte a Demokrata Párt adai, szabadkai és zentai helyi szervezete is.

Az aláírók között több olyan személy szerepel, aki állítja, ő nem írta alá a papírt, sőt elhunyt személyek szignóját és személyes adatait is megtalálták a tartományi kormány leváltását követelő lapokon. Számos helyen a kézírás is igen megegyező.

A rengeteg ilyen és ehhez hasonló gyanús körülmény és a regisztráltan bizonyítható visszaélések azt a megalapozott gyanút keltik, hogy személyes adatokkal való visszaélés történt számos község területén.

A DélHír Portál korábban már beszámolt róla, hogy az adai községi aláírás-hamisítás botrányt tovább súlyosbítja az, hogy a tartományi kormányellenes aláírásgyűjtők szándékosan tévesztették meg a jóhiszemű polgárokat, azt állítva, hogy az aláírásukkal a megromlott közbiztonsági helyzet javításáért lépnek fel, amely ügyben valóban zajlik év eleje óta egy petíciógyűjtés a község területén.

Erről Bilicki Zoltán a Facebookon tett közzé egy nem hivatalos közleményt, amelyben felhívta a lakosok figyelmét, hogy a SZHP helyi vezetői mellett magyar vállalkozók is igyekeznek megtéveszteni a polgárokat. A felhívásban megnevezett Tormás Nándor azonban szerkesztőségünk megkeresésére cáfolta, hogy bármi köze lenne a kormánypárt helyi akciójához és a politikától is elhatárolódott.

Azonban, mint ahogy azt az olvasóink által beküldött képek is bizonyítják, a vállalkozó több, a SZHP szervezte zenés-vacsorás pártbulin is megjelent, ahol láthatóan jól érezte magát a párt baráti körében (a képeken egyébként a VMSZ Ada községi elnöke is a fő helyen foglal helyet az asztalnál).

tormas-szhp1

Partfüggetlenként egy Haladó Párti bulin

Adán hagyománya lehet az efféle összeborulásnak: a képen a Szerb Haladó Párti terülj-terülj asztalkám asztalfőjén Ürményi Ferenc – Fecó, a 2012-es Ada községi választások tartományi egyéni második helyezettje látható. A turbó-folk Pavarottija mellett pedig dr. Tóth Barna Elvira, az adai egészségház igazgatója és a VMSZ községi elnöke látható az alábbi képen, amint épp vehemensen küzd a magyarság jogaiért.

romlott-ada

A visszaéléseket legelőször az azokat átvevő Rehak Anamarija, a tartományi képviselőház dolgozója észlelte, aki a nagy sajtónyilvánosság előtt vette át a haladóktól a petíciókat. Azonban, amikor először belelapoztak az iratkötegbe és ellenőrizték az aláírásokat egyértelmű jeleit észlelték a visszaéléseknek.

Adán az ügyben múlt hétfőn tartottak sajtótájékoztatót, ahol a községi vezetők és a sértettek felháborodásuknak adtak hangot az adataikkal való visszaélés miatt, voltak olyan polgárok is, akik könnyeikkel küszködve kérték az ügy kivizsgálását és a felelősök mihamarabbi elítélését.

Sz. A.

Hasonló bejegyzések