a parasztokEgyéb 

Szabadka: Földműves egyesületek követelik a VKT rendkívüli ülésének összehívását

a parasztokA földművesek hat szabadkai és környékbeli egyesülete levélben fordult Modest Dulić polgármesterhez, amelyben követelik a városi képviselő-testület rendkívüli ülésének összehívását.

Azt szeretnék elérni, hogy a tanácsnokok fogadják el az állami földek bérbeadásáról szóló határozatot, illetve nyilvánítsák semmissé az állami tulajdonban lévő földterületek egyházaknak és vallási közösségeknek használatba adásáról szóló, 2007 július 17-én hozott rendeletet.

A Földművesek Szabadkai Egyesülete, a Nagyfényi Termelők Egyesülete, a Bajmoki Sertéstenyésztők Egyesülete, az Észak-vajdasági Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete, a Szabadkai Parasztegyesület és az Észak-vajdasági Földműves Egyesület, a minisztérium javaslatára hivatkozva kimeli, hogy az említett intézkedés nélkül nem lehet lebonyolítani az állami földek előnyjog alapján történő bérbeadását, sőt szerintük az árverés útján történő bérbeadást sem.

Szabadkai Rádió nyomán F. L.

Hasonló bejegyzések