nawaz sarifEgyéb 

Navaz Sarif Pakisztán megválasztott miniszterelnöke

nawaz sarifA pakisztáni parlament megválasztotta miniszterelnökké Navaz Sarifot.
Sarif a 342 fős parlament 244 képviselőjének szavazatát nyerte el, ami példátlan módon immár harmadszorra biztosította számára a miniszterelnöki széket.

Sarif megválasztásával egy polgári kormányt egy másik hasonló kabinet követ Pakisztánban: ez történelmi jelentőségű a fennállása óta három katonai puccsot átélt országban.
Sarif megválasztása után azonnal felhívást intézett az Egyesült Államokhoz, hogy szüntesse be a pilóta nélküli repülőgépek, a drónok támadásait a pakisztáni törzsi területeken.

A parlamenti szavazás formalitás volt, hiszen a Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz, azaz Sarif pártja győzelmet aratott a május 11-én rendezett választásokon. A 63 éves Navaz Sarif számára ugyanakkor fordulatnak tekinthető a kinevezés: őt az 1999-es katonai puccs során megfosztották hivatalától, miután két parlamenti ciklusban szolgált miniszterelnökként. Ezután majdnem nyolc évet töltött száműzetésben és öt évet a parlamenti ellenzék soraiban.

Megválasztása után Sarif hangsúlyozta, hogy legfőbb céljai közé tartozik a gazdaság élénkítése, a korrupció felszámolása és a munkanélküliek számának csökkentése.

Az elmúlt években rendszeressé váltak Pakisztánban a többórás áramkimaradások, így a vállalatok megbízhatatlan áramellátás mellett kénytelenek működni. Emellett a gázellátás akadozása miatt a lakosság gyakran marad fűtés nélkül a téli hónapokban. Sarif és kormánya az energiaellátás akut problémáinak megoldását ígéri.

Ami Pakisztán Egyesült Államokhoz fűződő viszonyát illeti, az új miniszterelnök hangsúlyozta, hogy jó viszonyra törekszik Washingtonnal, egyúttal bírálta az amerikai pilóta nélküli repülőgépek bevetését a szélsőséges tálib fegyveresek ellen. A támadásokat az ország szuverenitásának megsértéseként értékelte.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések