Új szárny épül a muzslyai Emmausz Fiúkollégiumban
Ünnepélyes keretek között került sor Muzslyán az Emmausz fiúkollégium új épületszárnyának alapkőletételére. A Mária neve templomban ünnepi szentmisével kezdődött a rendezvény, amelyet msgr. dr. Német László nagybecskereki megyés püspök celebrált paptestvéreivel együtt.
A szentmise keretében a püspök atya megáldotta a kollégium alapkövét: egy rézdobozba belekerült egy-egy kődarab Jézus Krisztus sírjáról Jeruzsálemből, a Születés Barlangjából Betlehemből, továbbá Lurdes-ból és Fatimából. Ugyanakkor egy négy nyelven – magyar, latin, angol és szlovén nyelven – írott emléklap is helyet kapott a dobozban. Ezt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Janez Potočnik, a szalézi rend szlovéniai tartományfőnöke, msgr. dr. Német László nagybecskereki megyés püspök és Kalapis Sztoján szalézi atya, a kollégium igazgatója látta el kézjegyével. A hálaadó szentmise keretében a püspök atya elmondta, hogy a jóakaratú, segítőkész embereknek köszönhetően a kollégium ötlete nem maradt álom csupán, hanem valóra vált, és a szalézi atyák jóvoltából sok fiatalnak nyújt továbbtanulási lehetőséget.
A szentmise után az ünneplő közösség közösen elénekelte a Himnuszt, majd a templomból kivonultak, és elhelyezték az épülő kollégium új szárnyának alapkövét.
A szórványban nagy jelentőséggel bíró Emmausz fiúkollégium az új épületszárnnyal egy picével, egy tágas tornateremmel, hat szobával, egy tanulóteremmel és egy irodával bővül. Az idén 71 diáknak nyújtottak ellátást. Ha elkészül az új épületrész, mintegy 24 diákkal többet tudnak fogadni. A kollégium vezetője szerint a jövő év derekára készülhet el teljes egészében a fiúkollégium most épülő része.
VajdaságMa nyomán T. T.