Ittasan beszélt az árvízről a cseh pénzügyminiszter
Ittasan állt a kamerák elé egy, a csehországi árvízről szóló sajtótájékoztatón Miroslav Kalousek cseh pénzügyminiszter. Állítja, hogy két pohárkával ivott meg, a fáradtság miatt nehezen tudott összpontosítani, s többet nem fordul elő.
A miniszter eleve gyanúsan viselkedett, imbolygott és érthetetlenül beszélt az újságírók előtt. Kalousek beismerte tettét. Azzal védekezik, hogy előző éjszaka egyáltalán nem aludt, s mindössze két pohárkával ivott – ami a kelleténél jobban megviselte. A miniszter az árvíz károsultjainak adott segítség kapcsán állt a kamerák elé, hogy megmagyarázza, miként írhatják le az összeget az adójukból.
– Nem fogok ostoba kifogásokat keresni, semmi bajom nem volt, gyógyszereket sem szedtem. Három napja nem aludtam és a hivatalos munkaidő után, bár elismerem, hogy a minisztereknek tulajdonképpen nincs munkaideje, két pohárkával megittam. Nem bírtam, a kialvatlanság és az utóbbi napok stresszhatása miatt – ismerte be Kalousek.
Elmondása szerint a buta hiba többet nem fog megismétlődni. A miniszter számára azért is különösen kellemetlen a botrány, mert hivatalosan is jót viccelődött, amikor Miloš Zeman államfő egy ünnepségen szintén vélhetően részegen jelent meg.
Bumm nyomán F. L.