a szepesi 006Egyéb 

A laza erkölcsű, nimfomániás Szepesinek „felnőttfilmes” szerepet ajánlottak fel (+ noná, kép)

a szepesi 006Felfigyelt a „felnőttfilmes” szakma a laza érkölcsű Szepesi Nikolettre (25). A korábbi úszónőt két producer is azzal kereste meg, hogy vállaljon főszerepet szexfilmben. A munkával újabb jelentős összeggel gyarapíthatná az amúgy is egyre jobban duzzadó bankszámláját.

A felszínes materialista világ magyarországi térhódításáról tanúskodik, hogy Szepesi első könyve, az Én, a szexmániás néhány hét alatt 20 ezer példányban fogyott el, ami nagyjából 8 millió forintot hozhat a szerzőnek, ráadásul az eladások tempóját figyelve ez az összeg hamarosan akár meg is duplázódhat. Mi több, az Ulpius-ház kiadó augusztus végén kiadja Szepesi újabb kötetét, az Orgazmuspontokat, s ez további milliókat jelenthet az egykori olimpikonnak, de esetében egy szexfilmben való szereplés is komoly bevételt jelentene.

Szepesi meglepődött, hogy lassan egyfajta „szexistennőként” tekintenek rá pusztán azért, mert ország-világ elé tárta hálószobatitkait.

– Százával kapok olyan leveleket, amelyekben lányok, asszonyok kérnek tőlem szexuális jellegű tanácsokat – mondta Nikolett.

Mit lehet erre mondani, jótól kérnek tanácsot.

Szepesi állítólag mégsem vállal szerepet „felnőttfilmben”, de azért várjuk ki a végét.

Blikk nyomán F. L.

Hasonló bejegyzések