Belgrádban tüntettek a zombori akkumulátorgyár dolgozói – 4 hónapja nem kaptak fizetést
A zombori akkumulátorgyár mintegy 200 dolgozója gyűlt össze a belgrádi Nikola Pašić téren. A gyár sztrájkoló munkásai munkavállalói jogaik védelmét, valamint elmaradt négyhavi bérük és útiköltség-térítményük kifizetését követelik.
A Vajdasági Vasasok Önálló Szakszervezetének elnöke, Vlada Milijuš elmondta, a tiltakozás több mint két hónapja tart, és a szakszervezet július 3-án elköldte a szerbiai kormánynak a kérelmet, hogy bírja rá a gyár tulajdonosát, Miroslav Bogićevićet arra, hogy teljesítse a munkavállalók iránti kötelezettségeit.
„Erre a kérelmünkre nem kaptunk választ, ezért vagyunk ma itt” – mondta Milijuš. Szavai szerint „a sztrájk kezdete óta a gyár tulajdonosa 148 személynek mondott fel törvénytelenül, mert erre nincs joga a sztrájk ideje alatt”. Mivel a dolgozóknak nincs joguk a gyár területén sztrájkolni, eljöttek Belgrádba, hogy a kormányhoz, valamint a munkaügyi és az igazságügyi minisztériumokhoz forduljanak segítségért – részletezte a szakszervezeti vezető.
Beta nyomán Z.D.